Ezt a könyvet tűkön ülve vártam, mióta megtudtam, hogy kijön egy regényként íródott előzmény az Insomniac Games Marvel's Spider-Man című Playstation játékához. A játékot imádtam, hosszú heteket töltöttem New York felhőkarcolói között hálóhintázva, hogy megoldjam az Ördög Lehelete és a titokzatos Mr. Negatív rejtélyét. Épp ezért a léc magasan volt, és az előzményregénynek nem teljesen sikerült ezt megugrania.

Peter Parker immáron hét éve tesz rendet Pókemberként New York városában. Egyszer már úgy tűnt, sikerült megszabadulnia a Vezér néven is ismert Wilson Fisktől, de a férfi ismét feltűnt a színen, ráadásul a nép embere, a szegények megsegítője szerepében tetszeleg. Egy este Pókember egy elhagyatottnak tűnő építkezésen különös, új ellenfélbe botlik, aki ugyanolyan erőkkel bír, mint ő maga, ráadásul nem sokkal később ez az ismeretlen Pókember-ruhában végez egy piti bűnözővel. Yuri Watanabe hadnagynak azonban feltűnnek bizonyos eltérések a gyilkos jelmezén, így szövetségre lép az igazi Pókemberrel, hogy együtt juttassák rács mögé a Vezért, akinek a jelek szerint valami köze van a másolathoz.

Ez az a film, amit úgy hirdetnek, hogy a thriller, amiben egy kismama rájön, hogy a Sátán gyermekével terhes. Kár, hogy a mozi nem erről szól. Mindenesetre ez szerencsére cseppet sem ront az élményen, s habár a Rosemary gyermeke idén tölti be az 52. születésnapját, ez nem, vagy csak alig látszik rajta. Nem szabad egy vérgőzös, gyilkosságokkal teli horrort várni, korához illően a cselekmény lassan bontakozik ki, hagynak időt a karakterekre, de közben végig hátborzongató légkör lengi be a jeleneteket.

Rosemary és színész férje, Guy új lakásba költözik egy ódon társasházban, amelyben a legendák szerint meghalt egy híres boszorkány férfi. Rosemary gyorsan összebarátkozik a szomszéd idős párnál lakó, hányatott sorsú lánnyal, Terryvel, ám pár napra rá Terryt holtan találják az utcán. Habár vannak pletykák, miszerint kilökték az ablakon, egy búcsúlevél megtalálása után az ügyet lezárják azzal, hogy öngyilkos lett. Rosemary egy este átmegy a szomszédokhoz, a különös Minnie-hez és Romanhez, és habár nem szívesen, de a férje is csatlakozik hozzá. Hamarosan azonban már Guy jár át egyre gyakrabban az idős párhoz, és egyre titkolózóbb lesz. Rosemary, mivel úgy érzi, kezdenek eltávolodni egymástól, közli férjével: ideje gyermeket vállalniuk. A nő terhes lesz, de Guy egyre furcsábban viselkedik. Mikor egy közeli barátjuk meghal, épp mielőtt el akart volna mondani valami fontosat Rosemarynek, az asszony gyanítani kezdi, hogy a születendő gyermekét boszorkányok akarják megszerezni, hogy feláldozzák a Sátánnak.

Ó, igen! Nem sok, de mégiscsak az első mozgóképes anyag a Stranger Things 4. évadából. Messze még az a 2021.

Nyolc epizód. Ennyi csupán a legelső Star Wars sorozat első évadja, és ez egyszerre sok és kevés neki. Sok, mert ha néhány felesleges sallangot és mellékszálat kivágunk, a főszál története simán elfért volna egy hosszabb mozifilmben, és milyen film lett volna az, te jó ég! És kevés, mert habár ebben a 8 részben is vannak filler részek, ennek ellenére a teljes évad olyan volt, mintha csak egy hosszabb sorozat pilot epizódját láttuk volna. Ezen nem segített az sem, hogy az első epizódok alig érték el a fél órás hosszt. Mindenesetre a minőségre nem lehet panasz, a látvány elsőrangú, és Star Warshoz illő, a történet pedig épp kezd beindulni, szóval alig várom a még idén érkező második évadot.

A titokzatos, mandalór páncélt viselő fejvadász, a csak Mandónak nevezett férfi kalandjait követhetjük, aki a jók között is a legjobb. Ha piszkos ügyed van, hozzá kell fordulnod, persze csak ha nem túlságosan piszkos, mivel Mandónak megvan a saját erkölcsi rendszere. Egy nap felkérést kap egy a bukott Birodalomnak hű gazfickótól: el kell hoznia egy célszemélyt egy bolygóról, lehetőleg élve. A helyszínen Mando meglepve látja, hogy a célszemély valójában egy gyermek, aki az egykori Jedi mester, Yoda fajába tartozik - ezt persze csak mi tudjuk. Mando leadja a zsákmányt, ám aztán győz a jobbik énje, és visszalopja a gyereket, csakhogy ezzel sikerül magára haragítani mindenkit. A Birodalom maradványa és a fejvadászok céhe is vadászni kezd rá és a kölyökre, aki idővel különös képességeket kezd mutatni.

Egy ideje amolyan lassú lefolyású Stephen King filmmaratont tartok. A fejembe vettem, hogy minden hivatalos King-adaptációt megnézek, kortól és minőségtől függetlenül. Nem sietek vele, ez időnként havonta, kéthavonta egy-két filmet jelent, de előbb vagy utóbb mindre szeretnék sort keríteni. Nagyjából bemutatási sorrendben haladok, s bár vannak kisebb-nagyobb kilengések, eddig ezt tartom is. Így került terítékre nemrég a Christine című regény adaptációja, ami ugyebár egy gyilkos autóról szól, és az alapötlet abszurdsága ellenére egy igazán remek könyv, és az adaptációk közül is a jobbak közé tartozik.

Arnie Cunningham a szokványos kocka srác, akit mindenki csesztet, nőügyei nem léteznek, és a suli aktuális menő focistáján, Dennisen kívül nincs egy barátja sem. Az iskolaév első, megaláztatásokkal teli napját követően Arnie szeme megakad egy eladó roncsautón, és habár tudja, hogy a szülei nem helyeselnék, megvásárolja a kocsit, amit/akit az előző tulaj bátyja Christine-nek nevez. Ahogy elkezdődik Christine felújítása, Arnie is gyökeresen megváltozik: hirtelen tele lesz önbizalommal, felszedi az iskola legújabb diákját, a gyönyörű Leigh-t és mindenhova az alaposan kikupált autóval jár. Aztán az önbizalom lassan agresszióba és gonoszságba vált, és a kisvárosban hullani kezdenek az emberek, konkrétan azok, akik valaha keresztbe tettek Arnie-nak. Ráadásul a halálesetek helyszínén szinte kivétel nélkül egy Christine-hez hasonló autót láttak. Dennis és Leigh nyomozni kezd, és lassan meggyőződésükké válik, hogy az autó már Arnie előtt is számtalan halálesetért felelős volt.

Bár a pontos dátum egyelőre még ismeretlen, vélhetőleg 1-2 éven belül megjelenik a kultstátusznak örvendő Beyond Good and Evil folytatása/előzménye. A régóta várt bejelentés 15 évvel az első rész megjelenése után, 2018-ban történt, azóta két előzetes jött ki a készülő játéknak. Az alábbi videóban mindkét előzetes egybegyúrva szerepel.

Ha valaki megkérdezi, mi a kedvenc számítógépes játékom, nagy eséllyel a Beyond Good and Evil című Ubisoft játék lesz az első gondolatom. A 2003-ban megjelent sci-fi kalandjátékhoz először egyetem alatt volt szerencsém, és szerelem volt első látásra. A rajzfilmes megvalósítás, a fantasztikus zene, az izgalmas, fordulatos történet mind hozzájárult ahhoz, hogy tökéletes legyen a játékélmény. Sajnos nagyjából ugyanakkor érkezett a boltokba, mikor a Prince of Persia: The Sands of Time is, és a Ubi inkább annak a reklámozásával foglalkozott, aminek meg is lett a böjtje: a játék hatalmasat zakózott a kasszáknál, ezzel ki is vonva a forgalomból az eredetileg trilógiának tervezett sztori folytatását. Igaz, a kritikusok imádták, csakúgy mint azok a játékosok, akik megvásárolták, de sajnos ez utóbbiak nem voltak elegen, hogy nyereséges legyen a kiadvány. Később kult státuszba emelkedett ugyan a BGE, de addigra már lelőtték a folytatást, és nem is került ismét terítékre, csak jóval később - de erről majd lejjebb.

A játék a Hillys nevű bolygón játszódik, ahol emberek és ember-állat hibrid lények békében éltek, míg egy nap meg nem jelent egy új, hódító faj, a DomZ. A bolygón egyre több ember tűnik el, és ezt a semmiből felbukkant militarista szervezet, az Alpha Sections sem tudja teljesen megakadályozni, bár a jelek szerint mindent megtesz ennek érdekében. A fotóriporterként dolgozó Jade és "bácsikája", a félig ember, félig disznó Pey'j egy kis szigeten éldegél, egy világítótoronyban, ahol a háború során elárvult gyermekeknek is szállást nyújtanak. Egy nap Jade-et felkeresi a titokzatos lázadó szervezet, az Iris egyik embere, és azt állítja: az Alpha Sections nem az, aminek mondja magát, sőt, titokban összejátszik a DomZ-zal, és közreműködik az emberek elrablásában is. Jade és a kezdetben kicsit vonakodó Pey'j nyomozni kezd, és egyre nagyobb összeesküvésekre bukkannak, melyben az emberrablások csak egy gonosz terv első lépcsőfokát képviselik.

Nick Cutter Mélység című regénye egy ideje már a polcomon hever, és már a beszerzése előtt is sokáig szemeztem ezzel a könyvvel. A fülszöveg nagyon bejött, volt benne valami ellenállhatatlanul ZS-kategóriás, de mégis csábító - nálam ez egyébként sem meglepő, imádom a "gagyi" horrorokat. A borító erre még rá is tesz egy lapáttal, ezerszer látott "tenyér az ablaküvegen" sablont durrogtatja, már csak a "Not Penny's boat" felirat hiányzik róla. Szóval, a jelek biztatóak voltak, de eddig nem sikerült rávennem magam az olvasásra, mindig találtam valami jobbat, valami mást, amit akkor és ott szívesebben olvastam volna. Aztán két hete végre rászántam magam. Horrort akartam, de most valami másra vágytam, nem Kingre, így aztán a Mélysége lett a kiválasztott. Az eddig ismeretlen író könyve jött, látott és győzött, per pillanat épp a másik két megjelent regényére vadászom, azt hiszem, Cutter is felkerült Stephen King, Joe Hill és Michael Crichton közé a kedvenc írók képzeletbeli listájára. A Mélységet tulajdonképpen úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy a Gömb, A dolog és a Halálhajó (az Event Horizon féle, nem az óceánjárós) szerelemgyereke, némi Lovecraftos beütéssel. Más kritikák még Clive Barker munkásságához is hasonlítják, de én nem fedeztem fel erre utaló jeleket - szerencsére, ugyanis jómagam valamiért nem szeretem Barker műveit.

A világot súlyos járvány sújtja, melyet nemes egyszerűséggel csak úgy neveznek: a Kór, vagy a Betegség. Tulajdonképpen egy végletekig felturbózott Alzheimerről van szó, a beteg először elfelejt mindenféle dolgokat, míg végül a teste egyszerűen elfelejt működni, a szervei leállnak és a páciens meghal. Már ez is egy érdekes sztori alappillére lehetne, de Cutternél ez csak red herring, egy csali, hogy a szereplőket oda juttassa, ahova: a Mariana-árok mélyére, tizenegy kilométerrel a tengerszint alá, ahol egy különös anyagot fedeznek fel, az ambróziát, ami nem csak a Kórt gyógyíthatja, de a jelek szerint ez lehet az örök fiatalság forrása. Három tudóst küldenek le egy tenger alatti bázisra, hogy tanulmányozzák az anyagot, ám hamarosan megszakad velük minden kapcsolat, az egyikük pedig elképzelhetetlen sebektől eltorzítva, holtan bukkan fel a víz alól a bázis mentő-tengerealattjáróján. A maradék két lent levő tudós egyikétől, Clayton Nelsontól különös üzenet érkezik, melyben az öccsét, Luke-ot követeli. Az állatorvos Luke, habár már évek óta nem látta a bátyját, és egyébként sincsenek túl jó kapcsolatban, a kormány felkérésére a helyszínre utazik, és a katona Alice társaságában alászáll a pokolba - szó szerint. A tengeralatti bázison ugyanis olyan erő szabadult el, amely ép ésszel fel sem fogható. Luke és Alice egyre-másra elviselhetetlen borzalmakba botlanak, és versenyt futnak az idővel, hogy még az előtt kijussanak a felszínre, mielőtt teljesen megbomlana az elméjük.

A Netflixen szinkronosan is fellelhető Csörgőkígyó című "horror" tulajdonképpen a "van-e jogunk ölni azért, hogy egy szerettünk élhessen" morális kérdés köré épül, és sajnos meg is látszik rajta, hogy nincs sok puskapor, mivel az egyébként sem túl hosszú másfél órás film is legalább 20-30 perccel hosszabb, mint amit a téma - és a megvalósítás - indokolna.

Az egyedülálló Katrina kislányával a sivatagon keresztül utaznak a nagymamához. Természetesen elmegy a térerő, és rá pár percre a kocsi defektet kap. Amíg Katrina kereket cserél, lánya, Clara elkóborol, és megmarja egy csörgőkígyó. Az idő szorít, Katrina jobb híján egy közelben álló lakókocsihoz viszi a kislányt, aminek a különös lakója biztosítja, hogy vigyáz rá, amíg Katrina végez a kerékcserével. Mikor azonban az megvan, és a nő visszamegy a lakóautóhoz, az Clarát leszámítva teljesen üres, és látszólag a lány is jól van, lábáról eltűnt a kígyóharapás. A biztonság kedvéért azért Katrina elviszi a legközelebbi kisváros kórházába, ahol egyszer csak meglátogatja őt egy férfi, és azt mondja, a nő fizesse meg a gyermeke életét: lelket lélekért. Katrinának napnyugtáig van ideje kioltani egy életet, különben a kislánya meghal.

Már egy-két hete kivégeztem a PPP ötödik díszdobozát is, de csak most vettem észre, hogy a poszt elmaradt. Valószínűleg azért, mert az előző parádés évad után az ötöst kicsit gyengébbnek éreztem. Persze itt is történtek dolgok, és végre láthattam a híres "Peter szülei visszatérnek a halálból" szál lezárását is, de összességében annyira nem nyűgözött le ez a hat füzet. Ahogy anno a második doboz címe 80-as évek voltak, úgy az ötödiké csak egyszerűen 90-es évek. Ebből is látszik, hogy a történet most nem olyan egységes, hogy egy címet rá lehessen aggatni, mint az előző években.

A Vészmanóval kezdünk, aki újra gonoszkodni kezd, közben pedig a Démonmanó (a korábban a Vészmanó testét uraló, önálló testet öltő démon) üldözi, aki még Pókember mutáns, torz változatával is összeszűri a levet - ő még a Végtelen Háború idején szabadult rá a világra. Érdekes szál volt, de őszintén szólva Vészmanót mindig is csak a Zöld Manó bénább változatának tekintettem, úgyhogy annyira nem mozgatott meg. Mondjuk a Démonmanó furcsa igazságérzete meglepő volt, a Maximális Vérontás sztoriszál alatt ez valahogy elsikkadt. Ezután Venom következett, hozzá fűződik a már emlegetett Parker-szülő szál is, illetve annak feloldása. Ezt tényleg jó volt olvasni, a történet is fantasztikus volt, meg hát tényleg egy alap történet a Pókemberek történetében - nem is igazán értem, régen miért maradt ki a szórásból. Ezután egy füzetre beugrik Hulk is, aki egy félresikerült Gamma-sugárzás kísérletnek köszönhetően végigzúzza kicsit New Yorkot, majd a szuperfegyverekkel felszerelt zsoldoscsapat, az Ítélőszék kezd vadászni Pókemberre, hogy felelősségre vonják, amiért a Földre hozta Venom szimbiótáját. Van még egy sztori a Keselyűvel, aki egy új szerkentyűnek köszönhetően képes ellopni másik életerejét (ezt a történetet ismertem a FoxKids-es Pókember sorozatból), illetve zárásként Sírkő is felbukkan, aki pedig szeretne a nagyok közé bekerülni, s érdemessége bizonyítékaként azt a feladatot kapja, hogy tegye el láb alól Pókembert.