Nick Cutter Mélység című regénye egy ideje már a polcomon hever, és már a beszerzése előtt is sokáig szemeztem ezzel a könyvvel. A fülszöveg nagyon bejött, volt benne valami ellenállhatatlanul ZS-kategóriás, de mégis csábító - nálam ez egyébként sem meglepő, imádom a "gagyi" horrorokat. A borító erre még rá is tesz egy lapáttal, ezerszer látott "tenyér az ablaküvegen" sablont durrogtatja, már csak a "Not Penny's boat" felirat hiányzik róla. Szóval, a jelek biztatóak voltak, de eddig nem sikerült rávennem magam az olvasásra, mindig találtam valami jobbat, valami mást, amit akkor és ott szívesebben olvastam volna. Aztán két hete végre rászántam magam. Horrort akartam, de most valami másra vágytam, nem Kingre, így aztán a Mélysége lett a kiválasztott. Az eddig ismeretlen író könyve jött, látott és győzött, per pillanat épp a másik két megjelent regényére vadászom, azt hiszem, Cutter is felkerült Stephen King, Joe Hill és Michael Crichton közé a kedvenc írók képzeletbeli listájára. A Mélységet tulajdonképpen úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy a Gömb, A dolog és a Halálhajó (az Event Horizon féle, nem az óceánjárós) szerelemgyereke, némi Lovecraftos beütéssel. Más kritikák még Clive Barker munkásságához is hasonlítják, de én nem fedeztem fel erre utaló jeleket - szerencsére, ugyanis jómagam valamiért nem szeretem Barker műveit.

A világot súlyos járvány sújtja, melyet nemes egyszerűséggel csak úgy neveznek: a Kór, vagy a Betegség. Tulajdonképpen egy végletekig felturbózott Alzheimerről van szó, a beteg először elfelejt mindenféle dolgokat, míg végül a teste egyszerűen elfelejt működni, a szervei leállnak és a páciens meghal. Már ez is egy érdekes sztori alappillére lehetne, de Cutternél ez csak red herring, egy csali, hogy a szereplőket oda juttassa, ahova: a Mariana-árok mélyére, tizenegy kilométerrel a tengerszint alá, ahol egy különös anyagot fedeznek fel, az ambróziát, ami nem csak a Kórt gyógyíthatja, de a jelek szerint ez lehet az örök fiatalság forrása. Három tudóst küldenek le egy tenger alatti bázisra, hogy tanulmányozzák az anyagot, ám hamarosan megszakad velük minden kapcsolat, az egyikük pedig elképzelhetetlen sebektől eltorzítva, holtan bukkan fel a víz alól a bázis mentő-tengerealattjáróján. A maradék két lent levő tudós egyikétől, Clayton Nelsontól különös üzenet érkezik, melyben az öccsét, Luke-ot követeli. Az állatorvos Luke, habár már évek óta nem látta a bátyját, és egyébként sincsenek túl jó kapcsolatban, a kormány felkérésére a helyszínre utazik, és a katona Alice társaságában alászáll a pokolba - szó szerint. A tengeralatti bázison ugyanis olyan erő szabadult el, amely ép ésszel fel sem fogható. Luke és Alice egyre-másra elviselhetetlen borzalmakba botlanak, és versenyt futnak az idővel, hogy még az előtt kijussanak a felszínre, mielőtt teljesen megbomlana az elméjük.

Vétek volna ennél többet elárulni a történetről, mert nagyon szépen, gondosan adagolva bontakoznak ki a szörnyűségek. Fokozatosan jutunk el a totális őrülethez, kezdetben csak egy sima, rejtélyekkel operáló sci-finek tűnik az egész, aztán egyre több furcsa, megmagyarázhatatlan dolog történik, míg a könyv utolsó szakaszában a fejünk búbjáig elmerülünk a tébolyban és a rettegésben. Itt már bevillan egy kis lovecrafti hatás, de még épp egy átlagos olvasó számára is az emészthető szinten belül maradva. Igazából ami horror-klisé létezik, azt Cutter szinte mindet felvonultatja, de teszi ezt úgy, hogy mégis működőképes az egész, és marad benne valami egyedi is. A sztori tele van tűzdelve flashbackekkel és naplóbejegyzésekkel, amik szinte kivétel nélkül akár önmagukban is megállnák a helyüket. Többször is olyan érzésem volt olvasás közben, hogy Cutternek volt egy rakás novellája, amit összegyúrt, írt nekik egy kerettörténetet és már meg is volt a regény. A szereplők többsége már eleve őrült, vagy fokozatosan kattan be, még Luke tartja magát a legjobban, bár időnként már nála is elgondolkodtató, mi az, ami valóban megtörténik, és mi az, amit csak az őrület szélén táncoló elméje vetít ki. Egyedül a befejezéssel nem voltam teljesen megelégedve. Nem azért, a korábbiak fényében teljesen odaillő és kicsit sem lóg ki, de valahogy nálam mégis hiányérzetet hagyott. Körülbelül ugyanazt éreztem, mint anno Stephen King A búra alatt című könyvénél: Kinghez hasonlóan Cutter is kissé átesett a ló túloldalára, mikor fel akarta oldani a hatalmas rejtélyt. Viszont az utolsó egy-két oldal ütött, úgyhogy meg van bocsátva a furcsa zárás.

Összességében nagyon ajánlom a könyvet minden horror rajongónak. Mint mondtam, elég sok klisét felvillant, így a legtöbb olvasó talál benne olyat, ami beleesik a saját zsánerébe. Az már más kérdés, hogy el tudja-e fogadni a körítést, de mindenképpen megér egy próbát.

9/10