Szegény MCU-nak elég döcögősen megy mostanság. Ugye papíron 2019. júniusában jelent meg a Pókember - Idegenben, ami az MCU 3. fázisának zárófilmje volt, amolyan epilógus a grandiózus Végjáték után. Azóta nem jelent meg Marvel film, hiszen a vírushelyzett miatt szerencsétlen Fekete Özveggyel már egy éve tili-toliznak (habár, úgy néz ki, azt júliusban végre tényleg láthatjuk, ha törik, ha szakad), így hát a vadonatúj MCU-sorozatokra szakadt a felelősség, hogy beröffentsék a 4. fázist. Ha ez nem lett volna elég, még ott is volt egy kis kavar, hiszen eredetileg a Falcon and the Winter Soldier lett volna az első sztori, de a karanténforgatások miatt végül a bejegyzés tárgya, a WandaVision lett a befutó. Nem mintha panaszkodnék, sőt, őszintén szólva, ha hinni lehet a híreknek, hogy a 4. fázisban egyre jobban előtérbe kerül a mágia, a multiverzum és az egyéb, kissé elvontabb témák, akkor keresve sem találhattak volna jobb alanyt ennek felvezetésére.

Wanda Maximoff és férje, Vízió békésen éldegélnek Westview városában, ahol az utcák és emberek fekete-fehérek, az egysoros poénokon láthatatlan közönség kacag, és idillibb már nem is lehetne a helyzet. Ahogy telik az idő, a nyugodt hétköznapokba egyre több furcsaság tolakodik be, valaki rádión próbál kapcsolatba lépni Wandával, különös idegenek jelennek meg a városban, Wanda egyik pillanatról a másikra terhes lesz, majd ikreket szül, és valahogy az egész helyzetet körbelengi az érzés, hogy valami nem stimmel. Eközben kiderül, hogy Westview városát egy ismeretlen pajzs veszi körül, minden, ami bent történik, csak káprázat, és a SWORD ügynökség (a SHIELD kvázi utódja a Hidrás balhé után) próbálja kideríteni, ki börtönözte be Wandát ebbe az álomvilágba - már ha nem ő tette magával.

Már egy-két hete kivégeztem a PPP ötödik díszdobozát is, de csak most vettem észre, hogy a poszt elmaradt. Valószínűleg azért, mert az előző parádés évad után az ötöst kicsit gyengébbnek éreztem. Persze itt is történtek dolgok, és végre láthattam a híres "Peter szülei visszatérnek a halálból" szál lezárását is, de összességében annyira nem nyűgözött le ez a hat füzet. Ahogy anno a második doboz címe 80-as évek voltak, úgy az ötödiké csak egyszerűen 90-es évek. Ebből is látszik, hogy a történet most nem olyan egységes, hogy egy címet rá lehessen aggatni, mint az előző években.

A Vészmanóval kezdünk, aki újra gonoszkodni kezd, közben pedig a Démonmanó (a korábban a Vészmanó testét uraló, önálló testet öltő démon) üldözi, aki még Pókember mutáns, torz változatával is összeszűri a levet - ő még a Végtelen Háború idején szabadult rá a világra. Érdekes szál volt, de őszintén szólva Vészmanót mindig is csak a Zöld Manó bénább változatának tekintettem, úgyhogy annyira nem mozgatott meg. Mondjuk a Démonmanó furcsa igazságérzete meglepő volt, a Maximális Vérontás sztoriszál alatt ez valahogy elsikkadt. Ezután Venom következett, hozzá fűződik a már emlegetett Parker-szülő szál is, illetve annak feloldása. Ezt tényleg jó volt olvasni, a történet is fantasztikus volt, meg hát tényleg egy alap történet a Pókemberek történetében - nem is igazán értem, régen miért maradt ki a szórásból. Ezután egy füzetre beugrik Hulk is, aki egy félresikerült Gamma-sugárzás kísérletnek köszönhetően végigzúzza kicsit New Yorkot, majd a szuperfegyverekkel felszerelt zsoldoscsapat, az Ítélőszék kezd vadászni Pókemberre, hogy felelősségre vonják, amiért a Földre hozta Venom szimbiótáját. Van még egy sztori a Keselyűvel, aki egy új szerkentyűnek köszönhetően képes ellopni másik életerejét (ezt a történetet ismertem a FoxKids-es Pókember sorozatból), illetve zárásként Sírkő is felbukkan, aki pedig szeretne a nagyok közé bekerülni, s érdemessége bizonyítékaként azt a feladatot kapja, hogy tegye el láb alól Pókembert.

Újabb díszdobozon vagyok túl a PPP szériából, és azt kell mondjam, az eddigiek közül most épp ez a kedvencem. Egyébként érdekes, hogy egyre növekszik a színvonal, ahogy telnek az évek, vagy legalábbis számomra érdekesebb és izgalmasabb sztorik jönnek. Ami viszont biztos, hogy az összes eddigi közül ez volt a legegységesebb. Az elején még volt egy sztori Venommal, ami még az előző évből húzódott át, és amiben tanúja lehettünk Vérontó (Carnage) megszületésének, legalábbis annak a pillanatnak, amikor a szimbióta a börtönben kapcsolatba kerül a sorozatgyilkos Cletus Kasadyvel. E rövid kitérő után azonban rátérünk a doboz címét is adó történetre, a Bennünk lakozó gyermekre.

Az év fő ívét alkotó történet főszereplője Vermin, akivel már a Kraven utolsó vadászata című kötetben is találkoztunk. Erre szerencsére a Kingpin Kiadó is felhívta a figyelmet az előző évad végén, bár a "Kraven utolsó vadászatának folytatása" felhívás kicsit csalóka, de tény, hogy hatásosabb volt így, hogy előtte újraolvastam azt a sztorit is. Ahogy az Utolsó vadászat Kraven elméjébe nyújtott betekintés, úgy a Bennünk lakozó gyermek Vermin múltjában és gondolataiban merül el, hiszen az egykori tudósból Zémó bárónak köszönhetően félig patkánnyá lett szörnyeteg is fájdalmas, néha már-már szívszorító háttértörténettel rendelkezik. Dr. Kafka, Vermin börtönpszichiátere úgy gondolja, a szörnyeteg átalakulása részben pszichológiai eredetű, így aztán próbálja felderíteni, mi történt Vermin gyermekkorában, ami az első és az egyik legnagyobb törést okozta a férfi elméjében és lelkében. A kezelés alatt viszont Vermin megszökik, és a gyermekkori otthona felé tart, hogy bosszút álljon apján, aki elképzelhetetlen dolgokat művelt vele.

Vannak olyan címek majdnem minden képregénysorozatban, ami szinte mindenkinek az elsők között jut eszébe, ha arra kérik, mondjon egy híres történetet az adott szuperhős kalandjai közül. Ami az X-mennek a Sötét Főnix Saga (esetleg az Eljövendő múlt napjai), a Hulknak a Hulk világa, Pókembernél ez a cím majdnem biztosan a Kraven utolsó vadászata. 1989-ben íródott, mikor a Marvel a sötétebb tónusú képregényekkel és sztorikkal kísérletezett, és azon kevesek közé tartozik, amiknek így harminc év távlatából is jól áll a dolog.

Kraven már Pókember kezdő kora óta számtalanszor borsot tört Peter Parker orra alá. Elsődleges célja, hogy minden fenevadat legyőzzön, mindenkin felülkerekedjen, azonban ez Pókember esetében eleddig nem sikerült, és ez lassan az őrület szélére taszítja. Úgy dönt, megmutatja a világnak, ő jobb Pókember, mint Pókember maga, ezzel körözve le a szuperhőst. Kutatni kezd utána, s mikor megtalálja, beoltja valamivel, amitől Peter jóformán kómába esik, azután Kraven élve eltemeti őt, és a ruhájában rója a várost. New Yorknak és MJ-nek persze feltűnik, hogy valami nem stimmel Pókfejjel, de jelenleg nagyobb problémájuk, hogy az utcákon egy emberevő szörnyeteg szedi az áldozatait. Mikor Kraven rájön, hogy a szörny a félig patkány Vermin, akit Pókember még sosem tudott egyedül legyűrni, úgy gondolja, ez a megfelelő alkalom, hogy bizonyítsa magának és a világnak az igazát. Eközben Peter is magához tér, kikaparja magát a saját sírjából, és ő is vadászni indul - Kravenre.

Befutott a részben  Budapesten forgott Fekete Özvegy új előzetese is, amiben már kicsit többet mutatnak a film főgonoszából, Kiképzőből (Taskmaster) is. Ennek ellenére azt mondom, hogy az első teaser jobban sikerült, az itteni zeneválasztás, szerintem, nem sikerült a legszerencsésebbre.

Kijött végre a Sony "pókellenség-univerzuma" legújabb állomásának kedvcsinálója. Michael Morbius, az élő vámpír saját filmje eddig biztatóan néz ki, ha legalább olyan minőségű lesz, mint a Venom, akkor csak jól járunk. A teaser viszont egyéb érdekességeket is hozott. Ha jól figyeltek, egy ponton Morbius elsétál egy Pókember graffiti előtt, amire valaki a "gyilkos" szót írta, ami utalhat a Pókember - Idegenben végére, illetve a meglepetésvendég az előzetes legvégén azt mutatja, hogy a Sony filmjei és az Marvel Filmes Univerzum közötti határok egyre jobban elmosódnak. Vagy egy az egyben ugyanaz a kettő, vagy bejön a multiverzum. Talán ez volt az ára, hogy Pókember az MCU-ban maradhasson?