2021. március 31. 14:18 - Tipca

WandaVision

Szegény MCU-nak elég döcögősen megy mostanság. Ugye papíron 2019. júniusában jelent meg a Pókember - Idegenben, ami az MCU 3. fázisának zárófilmje volt, amolyan epilógus a grandiózus Végjáték után. Azóta nem jelent meg Marvel film, hiszen a vírushelyzett miatt szerencsétlen Fekete Özveggyel már egy éve tili-toliznak (habár, úgy néz ki, azt júliusban végre tényleg láthatjuk, ha törik, ha szakad), így hát a vadonatúj MCU-sorozatokra szakadt a felelősség, hogy beröffentsék a 4. fázist. Ha ez nem lett volna elég, még ott is volt egy kis kavar, hiszen eredetileg a Falcon and the Winter Soldier lett volna az első sztori, de a karanténforgatások miatt végül a bejegyzés tárgya, a WandaVision lett a befutó. Nem mintha panaszkodnék, sőt, őszintén szólva, ha hinni lehet a híreknek, hogy a 4. fázisban egyre jobban előtérbe kerül a mágia, a multiverzum és az egyéb, kissé elvontabb témák, akkor keresve sem találhattak volna jobb alanyt ennek felvezetésére.

wandavision_plakat.jpg

Wanda Maximoff és férje, Vízió békésen éldegélnek Westview városában, ahol az utcák és emberek fekete-fehérek, az egysoros poénokon láthatatlan közönség kacag, és idillibb már nem is lehetne a helyzet. Ahogy telik az idő, a nyugodt hétköznapokba egyre több furcsaság tolakodik be, valaki rádión próbál kapcsolatba lépni Wandával, különös idegenek jelennek meg a városban, Wanda egyik pillanatról a másikra terhes lesz, majd ikreket szül, és valahogy az egész helyzetet körbelengi az érzés, hogy valami nem stimmel. Eközben kiderül, hogy Westview városát egy ismeretlen pajzs veszi körül, minden, ami bent történik, csak káprázat, és a SWORD ügynökség (a SHIELD kvázi utódja a Hidrás balhé után) próbálja kideríteni, ki börtönözte be Wandát ebbe az álomvilágba - már ha nem ő tette magával.

wandavision_ruha.jpg

Mint írtam, az összeképet nézve - szerintem - szerencsés volt a WandaVisionnel indítani az új fázist, ám meglehetősen bátor is. A WandaVision hangulatilag és történetileg is hozza a Marveltől megszokott sablonokat, de a háttérben egy nagyon is új és a Marveltől eddig szokatlan mélységű sztori is megbújt. A WandaVision a felszínen egy szokásos szuperhős "film", emellett viszont egy egyedi feldolgozása az elmúlásnak, a gyásznak és a továbblépésnek. Ráadásul maga a megvalósítás is elég egyedülálló. Mivel eleve streamingre készült, nem kellett a tévés sorozatok megszorításaival foglalkoznia. Ugyanúgy előfordul a 9 epizódban 25-30 perces, ahogy majdnem egy órás is, amennyit épp az adott rész megkívánt. Az első epizódokat, amik a klasszikus sitcomok alapján készültek, valódi közönség előtt rögzítették, és többnyire korabeli effekteket használtak.

wandavision_darcy-team.jpg

Apropó sitcom körítés. A különböző blogok kommentjei között nem egy megjegyzést láttam, hogy az első két rész alapján temették és kaszálták a sorozatot, mert nem tetszett nekik a régies sitcomok másolása, de még inkább a 4:3-as képarány. Őszintén szólva, akit ezek elrettentettek, bizton állítható, hogy ez a sorozat nem nekik készült. Később persze jóval "marvelesebb" lett az egész, és a sitcomoknak is megmagyarázzák a maga - meglehetősen szomorú - szerepét, de mégis volt egy egyedi hangulata, ami vagy tetszett az embereknek, vagy nem. Bár, ahogy a kritikákat láttam, többnyire szerették, de mindig van másik oldal.

wandavision_agnes.jpg

Ki kell még emelni a szereplőket is, akik között régieket, újakat, régi-újakat és meglepetéseket is találhatunk. A show-t Wandáékon kívül egyértelműen a kotnyeles szomszédot alakító Agnes lopta el, akinek minden egyes felbukkanása fantasztikus volt, az őt alakító Kathryn Hahn szó szerint lubickolt a szerepben. A SWORD oldalon csupa visszatérő karaktert köszönthetünk, hiszen ott van a Hangya és a Darázsból Jimmy Woo FBI ügynök, a Thor filmekből érkező cserfes gyakornoklány, Darcy, és Monica Rambeau is, akit utoljára még a Marvel Kapitány filmben láthattunk kislányként, azóta viszont anyja nyomdokaiba lépve a SWORD egyik ügynökeként dolgozik. Mindegyik karakter működik, Darcy és Jimmy párosa között remek a kémia, és bár Monica karakterénél kicsit érződik, hogy még csak nagyon a felszínt kapargatják, a sorozat akár az ő "eredetsztorijaként" is működhet. Rajtuk kívül vannak még más fontosabb szereplők is, de róluk túl nagy spoiler lenne további szót ejteni, aki még nem lőtte le magának, érdemes személyesen megtapasztalni a kisebb-nagyobb fordulatokat.

wandavision-csalad.jpg

Nem is Marvel sztoriról lenne szó, ha nem lenne stáblistás jelenet, szám szerint kettő is, ezeket érdemes megvárni. Az egyik Monicával kapcsolatos, akinek a története tulajdonképpen csak most indul, és a jelenet állítólag a későbbi skrullos-beszivárgós Titkos invázió sorozat felvezetése. Vele ott fogunk legközelebb találkozni. A másik jelenet főszereplője Wanda, aki a hírek szerint legközelebb a második Doktor Strange filmben, a Doktor Strange az Őrület Multiverzumában fog szerepelni, ami már eleve jól hangzik, de a sorozat végét látva tovább emelkedett a várakozási faktor.

Összességében a WandaVision egy meglehetősen "bennfentes" MCU történet, amit egy kívülálló nem biztos, hogy ugyanúgy fog élvezni, mint egy ősrajongó. Ezenkívül rengeteg képregényes utalás is van, ami megint csak egy másik csoportnak kedvez. Viszont úgy gondolom, ha minimális fogalma van valakinek az MCU-ról és legalább a Bosszúállók filmeket látta, annak bőven követhető és élvezhető a történet, legfeljebb apró utalások nem esnek le neki. Én végtelenül élveztem a szériát, főleg ilyen hosszú szünet után kellemes érzés volt újra elmerülni egy Marvel történetben, és alig várom, hogy a sorozatok beemelésével még szerteágazóbb legyen a filmes univerzum.

10/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturabarbar.blog.hu/api/trackback/id/tr7316486510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása