Teljesen véletlen bukkantam erre a filmre, eddig valahogy teljesen elkerült, még a híre is. Talán egy kritikát vagy cikket olvastam róla, már nem emlékszem pontosan, viszont az biztos, hogy a főszereplő rémség egy távoli, homályos képén akadt meg a szemem. Valahogy annyira groteszk és furcsa volt, hogy rögtön eldöntöttem: nekem ezt látnom kell mozgásban is.

A nyolc éves, autista Oliver nem tud beszélni, okostelefonján lévő, direkt erre a célra kifejlesztett alkalmazás segítségével kommunikál a külvilággal. Az iskolában folyton csúfolják, a szülei pedig egyre többet vitatkoznak, így aztán nem csoda, hogy Oliver egyre többször merül el saját, magányos világában. Amikor a kisfiú mobilja a szemétkedő iskolatársai miatt elveszik, a parkolóőrként dolgozó apja hazavisz egy tabletet a talált holmik közül. Egy idő után a tableten egy különös mesekönyv  jelenik meg a barátokra vágyó szörnyről, Larryről, aki lassan de biztosan kezd valóságos alakot ölteni, és arra készül, hogy visszavigye új barátját a saját világába.

Rég nem ülte meg film annyira a gyomromat, mint a Jó éjt, anyu! Már jó ideje terveztem a megtekintést, pár évvel ez előtt figyeltem fel ennek az osztrák mozinak a trailerére, ami egy rejtélyes, fordulatos, talán még természetfelettivel is operáló thrillert sejtetett. Múlt héten végre eljutottam odáig, hogy megnézzem, és habár nem pont azt kaptam, amit vártam, panaszkodni sem volt okom, mégis percekig döbbenten és zavarodottan néztem a legördülő stáblistát.

Lukas és Elias egy ausztriai tévésztár ikerfiai, akik egy világ elől meglehetősen elzárt házban élik a vidéki gyerekek életét - a közeli erdőben játszanak, felfedezik a szántóföldeket, egy közeli tóban fürdenek. Anyjuk egy nap az egész arcát eltakaró kötésekkel érkezik vissza a plasztikai sebésztől, és habár először úgy néz ki, semmi sem változott, a két gyereknek gyanús lesz az asszony egyre távolságtartóbb viselkedése. Úgy gondolják, a kötések alatt nem is az igazi anyjuk rejtőzik, így aztán nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék az igazat.

Ez az a film, amit úgy hirdetnek, hogy a thriller, amiben egy kismama rájön, hogy a Sátán gyermekével terhes. Kár, hogy a mozi nem erről szól. Mindenesetre ez szerencsére cseppet sem ront az élményen, s habár a Rosemary gyermeke idén tölti be az 52. születésnapját, ez nem, vagy csak alig látszik rajta. Nem szabad egy vérgőzös, gyilkosságokkal teli horrort várni, korához illően a cselekmény lassan bontakozik ki, hagynak időt a karakterekre, de közben végig hátborzongató légkör lengi be a jeleneteket.

Rosemary és színész férje, Guy új lakásba költözik egy ódon társasházban, amelyben a legendák szerint meghalt egy híres boszorkány férfi. Rosemary gyorsan összebarátkozik a szomszéd idős párnál lakó, hányatott sorsú lánnyal, Terryvel, ám pár napra rá Terryt holtan találják az utcán. Habár vannak pletykák, miszerint kilökték az ablakon, egy búcsúlevél megtalálása után az ügyet lezárják azzal, hogy öngyilkos lett. Rosemary egy este átmegy a szomszédokhoz, a különös Minnie-hez és Romanhez, és habár nem szívesen, de a férje is csatlakozik hozzá. Hamarosan azonban már Guy jár át egyre gyakrabban az idős párhoz, és egyre titkolózóbb lesz. Rosemary, mivel úgy érzi, kezdenek eltávolodni egymástól, közli férjével: ideje gyermeket vállalniuk. A nő terhes lesz, de Guy egyre furcsábban viselkedik. Mikor egy közeli barátjuk meghal, épp mielőtt el akart volna mondani valami fontosat Rosemarynek, az asszony gyanítani kezdi, hogy a születendő gyermekét boszorkányok akarják megszerezni, hogy feláldozzák a Sátánnak.

Egy ideje amolyan lassú lefolyású Stephen King filmmaratont tartok. A fejembe vettem, hogy minden hivatalos King-adaptációt megnézek, kortól és minőségtől függetlenül. Nem sietek vele, ez időnként havonta, kéthavonta egy-két filmet jelent, de előbb vagy utóbb mindre szeretnék sort keríteni. Nagyjából bemutatási sorrendben haladok, s bár vannak kisebb-nagyobb kilengések, eddig ezt tartom is. Így került terítékre nemrég a Christine című regény adaptációja, ami ugyebár egy gyilkos autóról szól, és az alapötlet abszurdsága ellenére egy igazán remek könyv, és az adaptációk közül is a jobbak közé tartozik.

Arnie Cunningham a szokványos kocka srác, akit mindenki csesztet, nőügyei nem léteznek, és a suli aktuális menő focistáján, Dennisen kívül nincs egy barátja sem. Az iskolaév első, megaláztatásokkal teli napját követően Arnie szeme megakad egy eladó roncsautón, és habár tudja, hogy a szülei nem helyeselnék, megvásárolja a kocsit, amit/akit az előző tulaj bátyja Christine-nek nevez. Ahogy elkezdődik Christine felújítása, Arnie is gyökeresen megváltozik: hirtelen tele lesz önbizalommal, felszedi az iskola legújabb diákját, a gyönyörű Leigh-t és mindenhova az alaposan kikupált autóval jár. Aztán az önbizalom lassan agresszióba és gonoszságba vált, és a kisvárosban hullani kezdenek az emberek, konkrétan azok, akik valaha keresztbe tettek Arnie-nak. Ráadásul a halálesetek helyszínén szinte kivétel nélkül egy Christine-hez hasonló autót láttak. Dennis és Leigh nyomozni kezd, és lassan meggyőződésükké válik, hogy az autó már Arnie előtt is számtalan halálesetért felelős volt.

A Netflixen szinkronosan is fellelhető Csörgőkígyó című "horror" tulajdonképpen a "van-e jogunk ölni azért, hogy egy szerettünk élhessen" morális kérdés köré épül, és sajnos meg is látszik rajta, hogy nincs sok puskapor, mivel az egyébként sem túl hosszú másfél órás film is legalább 20-30 perccel hosszabb, mint amit a téma - és a megvalósítás - indokolna.

Az egyedülálló Katrina kislányával a sivatagon keresztül utaznak a nagymamához. Természetesen elmegy a térerő, és rá pár percre a kocsi defektet kap. Amíg Katrina kereket cserél, lánya, Clara elkóborol, és megmarja egy csörgőkígyó. Az idő szorít, Katrina jobb híján egy közelben álló lakókocsihoz viszi a kislányt, aminek a különös lakója biztosítja, hogy vigyáz rá, amíg Katrina végez a kerékcserével. Mikor azonban az megvan, és a nő visszamegy a lakóautóhoz, az Clarát leszámítva teljesen üres, és látszólag a lány is jól van, lábáról eltűnt a kígyóharapás. A biztonság kedvéért azért Katrina elviszi a legközelebbi kisváros kórházába, ahol egyszer csak meglátogatja őt egy férfi, és azt mondja, a nő fizesse meg a gyermeke életét: lelket lélekért. Katrinának napnyugtáig van ideje kioltani egy életet, különben a kislánya meghal.

Furcsa a viszonyom a klasszikus krimikkel. Klasszikus krimi alatt itt az Agatha Christie, Sherlock Holmes féle történeteket értem, amikor az olvasó "együtt nyomoz" a detektívvel. Egyrészt szeretem őket, mindig izgalmas találgatni, ki a gyilkos, mi lehetett az indíték, és örömet okoz, ha ráhibázok a tettesre. Másrészt viszont annyira nem izgat, hogy sok ilyen könyvbe belekezdjek, Agatha Christie-től is egyedül a Tíz kicsi négert olvastam, soha egy Poirot vagy Miss Marple könyvet, Sherlock Holmes-t pedig pláne nem. Pedig az ezekből készült filmeket imádom, és ezt a műfajt képviseli a Tőrbe ejtve is, még hozzá nem is rosszul.

Adva van egy krimiíró nagypapa, aki a születésnapján kb. a teljes családdal összeveszik, és másnapra már nincs az élők között. A rendőrök gyorsan lezárják a nyomozást: öngyilkosság - legalábbis minden jel erre mutat. Azonban egy titokzatos, címzés nélküli pénzes boríték formájában megbízás érkezik a híres nyomozó, Benoit Blanc számára, csatolva az író haláláról szóló újságcikket. Blanc nyomozni kezd, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az író nem öngyilkos lett, hanem valaki végzett vele.

Ez a film már nagyon régóta a listámon van, hiszen valódi kult státusznak örvend. Mindenhol azt hallottam, hogy nagyon jó horror, igazi provokatív, brutális, meg a szokásos hangzatos jelzők. Nos, számomra újra bebizonyosodott, hogy ami kult, az nem feltétlen jelenti azt, hogy jó is.

Az alapsztori "alapabb" már nem is lehetne. 1977-ben járunk, négy fiatal (két páros), az országot járja, hogy könyvet írjon olyan látnivalókról, amit nem érdemes kihagyni az utazóknak. Megállnak Spaulding kapitány benzinkútjánál, ami egyben egy horrormúzeum is, majd tovább indulnak egy fához, ahol a legendák szerint felakasztották a helyi sorozatgyilkost, Dr. Sátánt. Út közben felvesznek egy stoppost is, a dögös Babyt, aki elcsalja őket a házukba, ahol a betegesen bizarr családjával embereket kínoznak és gyilkolnak meg. És nagyjából ennyi. Persze ez nem lenne baj, a legtöbb horrornak nincs sokkal bonyolultabb sztorija, de itt valami nagyon félresiklott.

Befutott a részben  Budapesten forgott Fekete Özvegy új előzetese is, amiben már kicsit többet mutatnak a film főgonoszából, Kiképzőből (Taskmaster) is. Ennek ellenére azt mondom, hogy az első teaser jobban sikerült, az itteni zeneválasztás, szerintem, nem sikerült a legszerencsésebbre.

Kijött végre a Sony "pókellenség-univerzuma" legújabb állomásának kedvcsinálója. Michael Morbius, az élő vámpír saját filmje eddig biztatóan néz ki, ha legalább olyan minőségű lesz, mint a Venom, akkor csak jól járunk. A teaser viszont egyéb érdekességeket is hozott. Ha jól figyeltek, egy ponton Morbius elsétál egy Pókember graffiti előtt, amire valaki a "gyilkos" szót írta, ami utalhat a Pókember - Idegenben végére, illetve a meglepetésvendég az előzetes legvégén azt mutatja, hogy a Sony filmjei és az Marvel Filmes Univerzum közötti határok egyre jobban elmosódnak. Vagy egy az egyben ugyanaz a kettő, vagy bejön a multiverzum. Talán ez volt az ára, hogy Pókember az MCU-ban maradhasson?

Mikor 2017-ben kijött a Jumanji Hív a dzsungel alcímmel ellátott második része, nagy meglepetést okozott - nem csak nekem, mindenkinek. Az emberek nem igazán értették, miért kell folytatás Robin Williams filmjének (bár szerintem a fiatalok közül van olyan, aki annak a létezéséről sem tud, és azt hiszi, a 2017-es film az első rész), főleg a modernesített "már nem társas, hanem videojáték" vonallal. Aztán a mozi jött, látott és győzött. Hatalmas siker lett, a készítőknek ugyanis sikerült úgy megújítani az alapsztorit, hogy közben hűek maradtak az eredeti szellemiségéhez. Persze a siker egyértelműen hozta a folytatást, ahol visszatért a második rész összes szereplője, és természetesen újak is érkeztek.

A Hív a dzsungel végén a fiatalok látszólag elpusztították a játékot, a cél érdekében még egy bowling golyót is bevetettek. Az utolsó pillanatban azonban Spencer berezelt, és hazavitte a konzol maradványait. A következő szint három évvel az előző rész után játszódik, a fiatalok mind élik az életüket, de Spencer nem tud belenyugodni, hogy egyszer ő volt Dwayne Johnson, és ez a Marthával való kapcsolatára is rányomja a bélyegét. Kerüli a barátait, és egyre mélyebbre süllyed az önsajnálatba, míg végül meghallja Jumanji hívó dobolását, úgyhogy megpróbálja összerakni a konzolt. A barátai, miután Spencer nem jön el egy megbeszélt találkozóra, elmennek a házukhoz, ahol Spencer nagypapája, és annak egy régi barátja fogadja őket. A banda is meghallja a dobot, és habár nem igazán fűlik hozzá a foguk, úgy döntenek, kimentik Spencert a játék fogságából. Csakhogy a konzol hibás, nem hagyja őket karaktert választani, így Martha kivételével mindenki más lesz, mint legutóbb volt, és mivel berántotta Spencer nagyapját és annak barátját is, Bethany a való világban ragad.