Ezt a könyvet tűkön ülve vártam, mióta megtudtam, hogy kijön egy regényként íródott előzmény az Insomniac Games Marvel's Spider-Man című Playstation játékához. A játékot imádtam, hosszú heteket töltöttem New York felhőkarcolói között hálóhintázva, hogy megoldjam az Ördög Lehelete és a titokzatos Mr. Negatív rejtélyét. Épp ezért a léc magasan volt, és az előzményregénynek nem teljesen sikerült ezt megugrania.

Peter Parker immáron hét éve tesz rendet Pókemberként New York városában. Egyszer már úgy tűnt, sikerült megszabadulnia a Vezér néven is ismert Wilson Fisktől, de a férfi ismét feltűnt a színen, ráadásul a nép embere, a szegények megsegítője szerepében tetszeleg. Egy este Pókember egy elhagyatottnak tűnő építkezésen különös, új ellenfélbe botlik, aki ugyanolyan erőkkel bír, mint ő maga, ráadásul nem sokkal később ez az ismeretlen Pókember-ruhában végez egy piti bűnözővel. Yuri Watanabe hadnagynak azonban feltűnnek bizonyos eltérések a gyilkos jelmezén, így szövetségre lép az igazi Pókemberrel, hogy együtt juttassák rács mögé a Vezért, akinek a jelek szerint valami köze van a másolathoz.

A Pókember - Hatalomátvétel a Szukits Marvel regénygyűjteményének második darabjaként került a polcokra. Érdekes, sőt, izgalmas koncepciónak tűnik prózában elmesélni a hősök kalandjait, így alig vártam, hogy belevessem magam a sorozatba. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága a regényváltozatoknak, mindenesetre nagyon furcsa volt úgy Pókembert olvasni, hogy nem láttam a szokásos piros-kék jelmezt, legfeljebb csak ha megnéztem a borítót. A játék miatt egyébként is nagy volt az elvárásom, azonban mégis kicsit laposnak találtam a történetet. A legfőbb eltérés a játéktól - és úgy általában, a képregényektől is -, hogy a könyv nem csak Pókember, hanem sokszor az ellenfelei szemszögéből is bemutat bizonyos jeleneteket. Ezzel tulajdonképpen nem is lenne baj, viszont néha már úgy éreztem, hogy túl sok a mellékszál, kis túlzással nagyobb teret kapott Fisk, a Vérpók meg a többi mellékszereplő, mint maga Pókember. És, címszereplő lévén, ezt kicsit problémának érzem.

Ettől függetlenül kellemes érzés volt visszatérni a játék világába. MJ, Peter, Yuri és a többiek, mind régi kedves ismerősök, mind a képregényekből, mind pedig a játékból, és tanúja lehetünk sok mindennek, amire a játékban csak utaltak. Végre a maga hús és vér formájában is találkozhatunk Harry Osborne-nal, láthatjuk Peter és MJ szakítását, és Jameson podcastjének indulását is. Máskor viszont kicsit erőltetettnek tűnt egyes szereplők cameója, mint például Miles apja, Jefferson Davies esetében is, akivel a regényben vált pár szót Peter, de a játékban nem úgy tűnik, hogy találkoztak volna korábban. Ezt persze próbálja elütni az író egy "jó fej volt, meg kellett volna kérdeznem a nevét" beszólással, valahogy mégis sutának éreztem. Csoda viszont, hogy Miles nem került képbe sehogy. Ami viszont egyszerre volt vicces és erőltetett, az Peter főnöke. A regény már-már nevetségesen nyilvánvaló módon kerüli, hogy kiderüljön a neve, aminek oka a játékot ismerőknek egyértelmű, de akik azzal nem játszottak, kicsit furcsának találhatják.

Van pár új szereplő is, mint például Michael Bingham, alias Vérpók. A regény bőven ad teret a főgonosz múltjának és indítékainak bemutatására, és többek között nála éreztem azt, hogy átestek kicsit a ló túloldalára. Bingham őrült, ez tény, de a könyv csak úgy zúdította ránk ennek lehetséges okait, legyen az rossz gyerekkor, szörnyű szülők, gonosz kísérlet. A végén már túlzásnak éreztem, hogy szerencsétlennel ami rossz csak lehet, az mind megtörtént. Maya Lopez, vagyis Echo viszont érdekes karakter, nála épp ellenkezőleg, szerintem elfért volna még egy kis háttérsztori. Anika Adhikari karakterével pedig egyszerűen nem értem, mi lett volna az író terve. Mármint értem, hogy kellett egy kis személyes indíttatás Pókember Peter-felének is, de ennél azért szolidabban is lehetett volna csinálni, ráadásul Anika szerintem nem tett hozzá annyit a sztorihoz, mint ahány oldalt rá pazaroltak.

Összességében tehát a könyv nem volt rossz. Egy Pókember sztoritól kicsit több akciót vártam volna. Összesen talán négy nagyobb bunyó volt, de azok többsége sem volt több másfél-két oldalnál. Viszont maga a történet nagyon jól beleilleszkedett az Insomniac játékának világába, kiegészítette, kitágította azt. Elvégre a könyv Epilógusa konkrétan a játék Prológusa, szóval tényleg szó szerinti előzményről van szó. Pókember (de főleg a játék) rajongóinak mindenképp ajánlott az elolvasása, hiszen ha valaki képes túllendülni a tényen, hogy nincsenek képek, mégiscsak egy ízig-vérig Pók-sztorit kapunk, egy ismerős, mégis kicsit új világot új kalandokkal.

7/10