2013-ban berobbant és azonnal az eladási listák élére ugrott az addig ismeretlen szerző, Robert Galbraith Kakukkszó című könyve. Nem sokáig tartott, míg valaki rájött, hogy Galbraith nem más csupán, mint egy álnév, egészen pontosan J.K. Rowling álneve, amivel új, szigorúan felnőtteknek íródó krimisorozatát szerette volna elkülöníteni a Harry Potter szériától. Ez aztán még inkább megdobta az eladásokat, és sorra jöttek a mogorvának tűnő magánnyomozó, Cormoran Strike, és talpraesett titkárnőjének, Robin Ellacott kalandjait taglaló kötetek. A kezdeti kötetek színvonala kiemelkedően magas volt, így, habár később valamennyit esett, a későbbi regényekre sem lehet panaszunk. Magyarul legutoljára a Halálos fehér című negyedik kötet jelent meg (angolul azóta kijött az ötödik is, és habár a magyar megjelenést biztosra vehetjük, egyelőre nincs hír felőle), amit a hétvégén végre sikerült kivégeznem.

Egy év telt el a shacklewelli hasfelmetsző elfogása óta. Robin hozzáment Matthew-hoz, Strike tovább fejlesztette az irodát, és a visszatérő Robin mellett már két újabb alkalmazottja is van. Az üzlet a sorozatgyilkos leleplezésével járó hírverésnek köszönhetően robog, és habár még mindig szinte egyik napról a másikra élnek, már megtehetik, hogy megválogatják az ügyfeleiket. Egy nap egy zavart fiú, Billy ront be Strike-hoz, és arról hadovál, hogy gyerekkorában tanúja volt egy gyilkosságnak. Mielőtt többet elárulhatna, a rendőröktől megijedve elszalad, de az ügy felkelti Strike érdeklődését. Alig kezd el nyomozni a maga szakállára, kapcsolatba lép vele egy parlamenti képviselő, és felbéreli, hogy nézzen utána Billy bátyjának, aki zsarolással próbál pénzt kifacsarni tőle. Robin és Strike hamarosan az arisztokrácia titkokkal, álruhákkal és hazugságokkal teli világában találják magukat, és a zsarolási ügybe hamarosan belerondít egy halott is.

Kezdem a lényeggel: nem a Halálos fehér lesz a Cormoran Strike sorozat ékköve. Szerintem szörnyen el van húzva a sztori, pár mellékszáltól simán meg lehetett volna szabadulni anélkül, hogy az a történet rovására ment volna. Ennek ellenére bőven a szórakoztató kategóriában van, a fordulatok fordulatosak, a felső tízezer idegen világának bemutatása tartalmas és érdekes, a titok pedig kellően titokzatos. A korábbi regényekhez hasonlóan itt is Robinékkal együtt nyomoz az ember, velük együtt ismerjük meg a gyanúsítottakat, hallhatjuk a vallomásokat és rakhatjuk össze a történteket. Egyszóval igazi, ízig-vérig klasszikus krimivel van dolgunk, ahogy azt az eddigi kötetektől is megszokhattuk.

A legtöbben azt kritizálják a Halálos fehérrel kapcsolatban, hogy a nyomozás szinte háttérbe szorul, túl sokat foglalkozik Strike és Robin magánéletével. Szerintem ez nem igaz. Bőven van nyomozás, és habár tény, hogy a bűntény nem olyan mély, mint amilyennek látszani szeretne, inkább csak számtalan apró nyomból áll össze az összkép, a kapcsolati problémák, a karakterek egymáshoz fűződő nem épp egyszerű viszonya számomra csak hozzátesz az élményhez, általuk jobban megismertem és megkedveltem a karaktereket. Szóval, a magam részéről, e tekintetben nagyon is brillírozik a könyv. Néha ezek a szálak jobban érdekeltek, mint a nyomozás - és az mondjuk igaz, hogy ez azért kicsit probléma egy kriminél.

Apropó problémák, hiszen azért ebből is akad. Én azt megértem, hogy Strike fogyatékossága a karakter egy jelentős tulajdonsága, de őszintén szólva már unom, hogy az összes könyv közepe táján van egy olyan rész, mikor Cormoran lesántul, nem tud mozogni, stb. Ne ez legyen már a fő jellemvonása, ami meghatározza a karaktert! Szintén egy másik klisé: mindenki titkolózik mindenki elől. Mármint nem a gyilkos vagy a zsaroló, hanem a főszereplők. Olyan dolgokat hallgatnak el mondvacsinált indokokkal, amit egy józan, épeszű ember adott helyzetben elmondana. És a klasszikus "a főhős már tudja a titok nyitját, de csak azért sem írom le, mi alapján" húzás, aminél csak a fejemet fogtam. Ráadásul a mindent leleplező összefoglaló a regény végén szintén kicsit pongyolára sikerült. Egyes, korábban hatalmas jelentőségűnek tűnő részletek lettek egy fél mondattal elintézve, mások meg meglehetősen izzadtságszagú magyarázatot kaptak (koldus álruha? komolyan?). Ezek, persze, apróságok, de bosszantó ilyenekbe belefutni egy egyébként remekül megírt könyvben.

Összefoglalva, nem ez lesz a kedvenc részem a sorozatban, de egynek elment. Egyelőre még mindig azt mondom, hogy a Strike regények a Selyemhernyóval voltak a csúcson. Rowling az utószóban írta, hogy a Halálos fehér írásával párhuzamosan két forgatókönyvön és egy színdarabon is dolgozott. Erre csak azt tudom mondani, hogy ez meg is látszik. A rejtély jóval összeszedetlenebbnek és randomabbnak tűnik a korábbiakhoz képest, és habár ezt - számomra - remekül ellensúlyozta a kiváló magánéleti szál, megértem azokat, akik fanyalognak.

7/10