A Witcher univerzumhoz való kötődésem körülbelül ugyanúgy kezdődött, mint anno a Trónok harcánál. Tudtam a létezéséről, láttam könyvesboltokban a köteteket, de nem igazán izgatott a dolog. Aztán bejött a képbe a Witcher 3 játék, amitől eldobtam az agyam. Úgy összességében szeretem a szerepjátékokat, de nagyon gyorsan elunom magam rajtuk, így igazán felüdülés volt, hogy a lengyel CD Projekt Red stúdió játéka abszolút nem olyan volt, mint a legtöbb hasonló tematikájú játék. A világ mérete (szó szerinti és kulturális értelemben is) hatalmas volt, a küldetések ötletesek és abszolút nem sablonosak, a sztori és karakterek pedig szerethetőek. Már itt motoszkált bennem, hogy bizony el kéne olvasni az alapul szolgáló könyvsorozatot, de akkor még csak ötletszinten. Most viszont jött a Netflix sorozatverziója, ami ugyebár az első könyvnél veszi fel a fonalat, és most már biztos olvasnivaló lesz a későbbiekben a széria - még szerencse, hogy a Gabo Kiadó pont mostanában kezdte újra kiadni a köteteteket. Ugyan az első részhez egyelőre csak a borzalmas poszter-borítós kiadás van (be kéne tiltani az összeset), de a hírek szerint ha végeztek a teljes sorral, az elsőt is újra boltokba küldik, a többihez passzoló külsővel, szóval lesz mit várni.

A Vaják - vagy Witcher, kinek hogy - egy kvázi középkorban játszódó fantasy történet. Valamikor a múltban történt valami kataklizma, ami miatt a világot elárasztották a tündék, vámpírok, szörnyek és mutánsok, és elterjedt a mágia. Több iskolában is mutáns vajákokat képeznek ki, hogy felerősített képességeikkel vegyék fel a harcot a szörnyek ellen, persze jó pénzért cserébe. A köznép lenézi, sőt egyenesen megveti a vajákokat, mutáns korcsoknak tartják őket, mégis rászorulnak néha a segítségükre. Itt kezdődnek a könyvek, és így a sorozat is. Ríviai Geralt a vidéket járja, szörnyeket öl, és próbál túlélni napról napra. Kalandjai közben összetalálkozik a vándor dalnok Kökörcsinnel, aki félhivatalos bárdjává nevezi ki magát, valamint egy boszorkánnyal, Vengerbergi Yenneferrel, akivel pedig furcsa vonzalom köti össze, mely mintha nem lenne teljesen természetes. Eközben a kontinensen dúl a háború, a Nilfgaardi Birodalom egyik országot dúlja fel a másik után. Legújabb áldozatuk Cintra, melynek ifjú hercegnője, Ciri, egy végzetes éjszakán elmenekül a romokban heverő kastélyából, hogy haldokló nagyanyja utolsó szavainak eleget téve megkeresse Geraltot, mivel az asszony szerint a vaják a végzete.

A sorozat három szálon, s ahogy az csakhamar kiderül, három egymástól távoli idősíkban játszódik. A legtöbb kritika ezzel kapcsolatban éri a szériát, sokak szerint nem egyértelmű, mikor hol és mikor vagyunk, melyik történet melyik előtt játszódik, és különben is, hogy kapcsolódnak egymáshoz az egyes szálak. Ezzel szerintem nem volt gond, a készítők odafigyeltek rá, hogy egy-egy apró félmondattal, vagy egy háttérben feltűnő szereplő fiatalabb (vagy öregebb) verziójával egyértelművé tegye, mikor járunk a másik szálakhoz képest. Eleinte kicsit valóban nehéz(nek tűnik) követni, de ha észrevesszük az első jeleket, onnantól kezdve már egyáltalán nem okoz problémát - ismétlem, szerintem. Belátom, miért van ezzel gondja sokaknak, de azért nem akkora a baj, mint azt a kezdeti hírek harsogták.

Az első évad a Witcher könyvek első két kötetén alapul, amik viszont nem regények, hanem összefüggő novellák füzére. Épp emiatt is volt szükséges ez a felszabdalt történetvezetés. Egyetlen dolog miatt érzem kicsit kényelmetlennek az idősíkokat, mégpedig az időugrás miatt, amikor "szintbe hozzák" az egyes szálakat. Az ilyen ugrások néha 20-30 évet is felöleltek, és néha túl nagynak éreztem a kontrasztot a karakterek múltbéli és jelenkori énje között, ami viszont nagyon könnyen és egyszerűen áthidalható lett volna két-három töltelékepizód beszuszakolásával. Az évad így is csupán nyolc részes volt, bőven belefért volna még pár plusz, amivel kicsit tompították volna a drasztikus jellemváltozások élét, és úgy kicsit talán jobban elmélyíthették volna a szereplőket is.

Egyértelműen Yenneferé volt a legnagyobb ívű szál, az ő eredettörténete volt számomra a legérdekesebb is (ami furcsa, mert a játékban inkább Triss-párti voltam), mellette Geralt igazából azt csinálja a részek során, ami a dolga: szörnyeket öl. Néha bele-belekap ugyan a főszálba, de szinte csak alig, amúgy majdnem teljesen megállnak az epizódjai a saját lábukon. Az évad vesztese pedig Ciri. Igazából alig tudunk meg róla valamit, történnek vele dolgok, de jobbára csak alibiből, nagyobb kihatása nincs a fő történetre, sodródik ide-oda a háború dúlta vidéken. Néha bizony az volt az érzésem, hogy az ő szála csak és kizárólag azért került bele ilyen kacskaringós, időeltolásos módszerrel ezekbe az epizódokba, hogy a karaktere már az első évadban bemutatkozzon, és ne kelljen a második évad elejét egy új szereplő bemutatásával kezdeni, hanem rögtön belecsaphassanak a lecsóba.

Mert hát ez következik. A zárásban már nagyjából összeterelték a főbb szereplőket, és a készítők elmondása alapján innentől kezdve már folyamatos lesz az időkezelés, párhuzamosan fognak zajlani a történések. Alig várom a folytatást, és a sorozat végképp meggyőzött a regényszéria elolvasásáról. Összességében nem volt rossz, amit láttam. Figyelemfelkeltő, izgalmas, és habár az effektek néhol nagyon kilógtak, mégis érződik mögötte a nagyság, amivé válhat. Egyelőre ez a nyolc rész mintha csak a történet felvezetése lett volna, de ott az ígéret, hogy most jön a java. Remélem, tényleg így lesz.

8/10