Nyolc epizód. Ennyi csupán a legelső Star Wars sorozat első évadja, és ez egyszerre sok és kevés neki. Sok, mert ha néhány felesleges sallangot és mellékszálat kivágunk, a főszál története simán elfért volna egy hosszabb mozifilmben, és milyen film lett volna az, te jó ég! És kevés, mert habár ebben a 8 részben is vannak filler részek, ennek ellenére a teljes évad olyan volt, mintha csak egy hosszabb sorozat pilot epizódját láttuk volna. Ezen nem segített az sem, hogy az első epizódok alig érték el a fél órás hosszt. Mindenesetre a minőségre nem lehet panasz, a látvány elsőrangú, és Star Warshoz illő, a történet pedig épp kezd beindulni, szóval alig várom a még idén érkező második évadot.

A titokzatos, mandalór páncélt viselő fejvadász, a csak Mandónak nevezett férfi kalandjait követhetjük, aki a jók között is a legjobb. Ha piszkos ügyed van, hozzá kell fordulnod, persze csak ha nem túlságosan piszkos, mivel Mandónak megvan a saját erkölcsi rendszere. Egy nap felkérést kap egy a bukott Birodalomnak hű gazfickótól: el kell hoznia egy célszemélyt egy bolygóról, lehetőleg élve. A helyszínen Mando meglepve látja, hogy a célszemély valójában egy gyermek, aki az egykori Jedi mester, Yoda fajába tartozik - ezt persze csak mi tudjuk. Mando leadja a zsákmányt, ám aztán győz a jobbik énje, és visszalopja a gyereket, csakhogy ezzel sikerül magára haragítani mindenkit. A Birodalom maradványa és a fejvadászok céhe is vadászni kezd rá és a kölyökre, aki idővel különös képességeket kezd mutatni.

Csak most tudatosult bennem, milyen nehéz a szereplőkről beszélni, ugyanis a két főszereplőnek, Mandónak és a gyereknek nincs neve, vagy legalábbis nem hangsúlyos, nem ismeri senki. Ráadásul Baby Yodának még a faja sem ismert. Szóval adva van két rejtélyes szereplő, akik bolygóról bolygóra menekülnek, fejvadászküldetéseket végeznek (legalábbis Mando), és próbálnak életben maradni. Nem nagy történet, de mégis működik. A sorozat igazából a klasszikus westerneket veszi alapul, cseppet sem csorbulna semmi, ha a sugárvetőket pisztolyokra, a bolygókat pedig városokra cserélnénk, és ezt a készítők sem rejtik véka alá. A zene, a beállítások és történetek egyaránt a régi cowboyos-indiános filmeket idézi. A negyedik rész története például szinte ugyanaz, mint a Hét mesterlövészé, ami külön vicces volt, mert egy nappal előtte néztem meg a Klónok háborúja szintén azon a filmen alapuló epizódját.

Külön ki kell térnem Baby Yodára, ahogy a rajongók nevezik. Ugyan még csak most jutottam odáig, hogy megnézzem az évadot, de róla természetesen már hallottam, hiszen decemberben szinte felrobbant a net, mikor a rajongók először láthatták a gyermeket. És okkal, hiszen a csöppség nagyon aranyosra és viccesre sikeredett, és ebben nagy szerepet játszik az is, hogy a készítők nem erőltették a CGI alkalmazását, ahogy azt eredetileg tervezték. Ahol csak lehetett, bábot használtak, és ez meg is látszik - Baby Yoda fizikailag is ott van a jelenetekben, és ahol ott van, azt a jelenetet uralja is. Mindezt úgy, hogy egyetlen szót sem szól az egész évadban, néha nyöszörög vagy sipákol, de ez is bőven elég, hogy mindenki mást háttérbe szorítson.

Maga a mandalóri is nagy rejtély, még a sisakját is csak egyetlen egyszer veszi le az egész évad során, ahogy azt a népe/vallása megköveteli. Egész idő alatt csak a hangját halljuk, eleinte azt is alig, de idővel, ahogy egyre több emberrel - baráttal és ellenséggel egyaránt - kerül kapcsolatba, megered a nyelve. Mindenkinek van egy elképzelése, milyen lehet a maszk alatt, és habár tudtam, ki játssza, ennek ellenére azért meglepett az a pár másodperces jelenet, mikor sisak nélkül látszott. Valahogy nem ilyennek képzeltem. A közte és Baby Yoda közötti összhang pedig fantasztikus. Mando eleve nem egy vérengző típus, de ahogy bekerül a képbe a kiskölyök, előbújik belőle az atyai énje. Ha kell, szigorú, ha kell kedves, de mindig a porontyot tartja szem előtt, az élete árán is kész lenne megvédeni, és ezt nagyon szépen bemutatta a sorozat anélkül, hogy nagyon az arcunkba tolta volna.

A mellékszereplők is szerethetők, vagy épp utálhatók, remek karaktereket vonultat fel az évad, legyen szó szakadár rohamosztagosról, remeteként élő szerelőről, dajkának felcsapó fejvadászrobotról, vagy a fejvadászok céhének vezetőjéről, elég néhány mondat és jelenet, és a néző máris helyre tudja tenni magában a karakter hovatartozását. Egyetlen dolog van, amit nem értek, legalábbis nem tudok hova tenni, de ez nem csak a Mandalorian, hanem úgy általában a később játszódó SW epizódok egyik rejtélye. Mindenki úgy beszél a Jedikről, mint valami legendás fajról, akikről mesék szólnak, talán léteztek, talán nem. Ott van Baby Yoda esete is: senki nem tudja, ki ő, mi ő, holott a Jedi tanácsnak két ilyen fajú tagja is volt, szóval nem hinném, hogy olyan elszigetelt faj lenne. Könyörgöm, 30 évvel korábban tele volt a galaxis Jedikkel, fénykardokkal meg erőhasználókkal, miért beszél róluk úgy mindenki, mintha már legalább ezer éve senki nem látott volna egy Jedit sem?

Összességében nagyon jól sült el az első próbálkozás, hogy tető alá hozzanak egy Star Wars sorozatot. Kisujjból hozza a hangulatot a rengeteg kikacsintással és ismerős helyekkel. Ha kell, komolyan veszi magát a sorozat, ha kell előtérbe tolja kicsit a humort, de nem túlozza el azt, mint az új trilógia néha. Mint azt már az elején mondtam, az egyetlen gond, hogy ez csak egy bevezetés volt, pont mikor kezdett volna beindulni, már vége is volt. A második évad egyértelműen felkerült a várólistára, főleg az utolsó jelenetet látva.

8/10