Vannak olyan címek majdnem minden képregénysorozatban, ami szinte mindenkinek az elsők között jut eszébe, ha arra kérik, mondjon egy híres történetet az adott szuperhős kalandjai közül. Ami az X-mennek a Sötét Főnix Saga (esetleg az Eljövendő múlt napjai), a Hulknak a Hulk világa, Pókembernél ez a cím majdnem biztosan a Kraven utolsó vadászata. 1989-ben íródott, mikor a Marvel a sötétebb tónusú képregényekkel és sztorikkal kísérletezett, és azon kevesek közé tartozik, amiknek így harminc év távlatából is jól áll a dolog.

Kraven már Pókember kezdő kora óta számtalanszor borsot tört Peter Parker orra alá. Elsődleges célja, hogy minden fenevadat legyőzzön, mindenkin felülkerekedjen, azonban ez Pókember esetében eleddig nem sikerült, és ez lassan az őrület szélére taszítja. Úgy dönt, megmutatja a világnak, ő jobb Pókember, mint Pókember maga, ezzel körözve le a szuperhőst. Kutatni kezd utána, s mikor megtalálja, beoltja valamivel, amitől Peter jóformán kómába esik, azután Kraven élve eltemeti őt, és a ruhájában rója a várost. New Yorknak és MJ-nek persze feltűnik, hogy valami nem stimmel Pókfejjel, de jelenleg nagyobb problémájuk, hogy az utcákon egy emberevő szörnyeteg szedi az áldozatait. Mikor Kraven rájön, hogy a szörny a félig patkány Vermin, akit Pókember még sosem tudott egyedül legyűrni, úgy gondolja, ez a megfelelő alkalom, hogy bizonyítsa magának és a világnak az igazát. Eközben Peter is magához tér, kikaparja magát a saját sírjából, és ő is vadászni indul - Kravenre.

A Kraven utolsó vadászata nagyon jó képregény, ezt szeretném már az elején leszögezni. Igazán mélyére ás Kraven őrült gondolatvilágának, a sírból kikelő Peter józanságért küzdő elméjének, a férjéért aggódó Mary Jane félelmeinek, és Vermin csapongó, állatias gondolkodásának, közben pedig az akcióról sem feledkezik meg az író. Tehát, mondom: a kötet jó. Viszont nekem mégsem tartozik a kedvenc Pókember sztorijaim közé. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani, talán az áll a hátterében, hogy ez nem egy Pókember-sztori. Ez Kraven története. Annak igazán remek, és csodálkozom, hogy a filmesek még nem csaptak le erre a karakterre, mert egy nagyon komplex, emberi indíttatású gonosz, aki nem is teljesen gonosz, csupán a saját erkölcsi kódexe alapján cselekszik. Mi sem mutatja jobban, mint hogy akkor sem öli meg Pókembert, mikor alkalma lenne rá. Ő csak győzni akar, felülkerekedni, jobb lenni Pókembernél, de ehhez nem kell végeznie vele, hiszen valamilyen szinten igenis tiszteli őt. Kiérdemelten került tehát a kötet Pókfej történeteinek dicsőségcsarnokába. Egyszerre izgalmas, de közben mély mondanivalóval rendelkezik, és gondolkozásra sarkall.

Egy kis érdekesség a végére: a sztori alapja eredetileg nem Pókemberről és Kravenről szólt. Az író annak idején egy Energikon történetnek képzelte el, ám a szerkesztőknek nem tetszett. Utána az egészet átdolgozta, és Batmant meg Jokert tette meg főszereplőnek. Ez majdnem meg is valósult (mondjuk ezt elolvastam volna), de pont akkor készült a Gyilkos tréfa, így mégsem lett belőle semmi. Csak ezután került a képbe Pókember, Kraven pedig még később, hiszen az eredeti tervekben egy új gonosz ásta volna el őt élve.