Újabb díszdobozon vagyok túl a PPP szériából, és azt kell mondjam, az eddigiek közül most épp ez a kedvencem. Egyébként érdekes, hogy egyre növekszik a színvonal, ahogy telnek az évek, vagy legalábbis számomra érdekesebb és izgalmasabb sztorik jönnek. Ami viszont biztos, hogy az összes eddigi közül ez volt a legegységesebb. Az elején még volt egy sztori Venommal, ami még az előző évből húzódott át, és amiben tanúja lehettünk Vérontó (Carnage) megszületésének, legalábbis annak a pillanatnak, amikor a szimbióta a börtönben kapcsolatba kerül a sorozatgyilkos Cletus Kasadyvel. E rövid kitérő után azonban rátérünk a doboz címét is adó történetre, a Bennünk lakozó gyermekre.

Az év fő ívét alkotó történet főszereplője Vermin, akivel már a Kraven utolsó vadászata című kötetben is találkoztunk. Erre szerencsére a Kingpin Kiadó is felhívta a figyelmet az előző évad végén, bár a "Kraven utolsó vadászatának folytatása" felhívás kicsit csalóka, de tény, hogy hatásosabb volt így, hogy előtte újraolvastam azt a sztorit is. Ahogy az Utolsó vadászat Kraven elméjébe nyújtott betekintés, úgy a Bennünk lakozó gyermek Vermin múltjában és gondolataiban merül el, hiszen az egykori tudósból Zémó bárónak köszönhetően félig patkánnyá lett szörnyeteg is fájdalmas, néha már-már szívszorító háttértörténettel rendelkezik. Dr. Kafka, Vermin börtönpszichiátere úgy gondolja, a szörnyeteg átalakulása részben pszichológiai eredetű, így aztán próbálja felderíteni, mi történt Vermin gyermekkorában, ami az első és az egyik legnagyobb törést okozta a férfi elméjében és lelkében. A kezelés alatt viszont Vermin megszökik, és a gyermekkori otthona felé tart, hogy bosszút álljon apján, aki elképzelhetetlen dolgokat művelt vele.

Eközben, a képregény mellékszálában, de ugyanarra az apákra vonatkozó problémakörre felhúzva, Harry Osbornban újra ébredezni kezd a Zöld Manó énje, aki az épp aktuálisan halott apja, Norman képében próbálja felbujtani Pókember meggyilkolására. És, mivel Harry tudja, kicsoda Pókember, így Peter Parker szerettei is célkeresztbe kerülnek. Ez is egy érdekes mellékága volt a fősztorinak, és azon túlnyúlva kicsit még elidőzünk Harryvel. Azonban ehhez fűződik az évad legnagyobb negatívuma is. Ahogy az előző évadoknál már említettem, a PPP az eredeti Pókember sorból kihagyott történeteket közli. Csakhogy az ennek a szálnak a végkifejlete, az Osborn örökség című sztori bekerült a 90-es évek magyar kiadásai közé, így adva volt egy 3 és fél füzeten keresztül alakuló történet, aztán az utolsó füzet felénél van egy felirat, hogy a vége a Csodálatos Pókember 100. számában olvasható. Nem azért, hála bizonyos képregényhonosító oldalaknak, az adott füzet könnyen hozzáférhető és olvasható (el is olvastam), mindenesetre kissé kizökkentett ez a hirtelen fordulat.

Zárásként még van egy pár részes (PPP viszonylatban rövidke) történet a haldokló Keselyűvel, aki próbálja jóvá tenni a bűneit, amit életében elkövetett mások ellen - van akinél bocsánatkéréssel, van akinél az illető nyakának kitörésével. Érdekes sztori volt ez is, egy újabb példa, ahol May néni úgy kerül egy szuperbűnöző látóterébe, hogy az nem is sejti, Pókember az unokaöccse, viszont nem sok vizet zavart, főleg az azt megelőző nagyon hatásos és remek Vermin és Harry Osbort történet után.

Ezek után várom, mit hoz az ötödik doboz, ami után kicsit lepihentetem a PPP-t a bő három évadnyit felölelő híres/hírhedt Klón-saga előtt. Ha követi az eddigi példát, az ötödik évad még ennél is jobb lesz.