A Pókember - Hatalomátvétel után ismét kezembe került egy újabb kötet a Szukits kiadó Marvel Regénygyűjteményéből, ezúttal Stefan Petrucha írása. Legutóbb, elsősorban a Pókember játék miatt, hatalmas elvárásokkal ültem neki az olvasásnak, most viszont nem igazán tudtam, mire számítsak. A Deadpool filmeket imádom, egy-két képregényt is olvastam a témában, de a Deadpoolhoz fűződő viszonyom határozottan újabb keletű, mint a gyermekkori kedvenc Pókemberhez. Végül alapvetően nem csalódtam. A Praclik sztorija kellően elborult volt, a könyv stílusa pedig... nos, egyértelműen deadpoolos.

A nagypofájú zsoldost ezúttal maga a SHIELD bérli fel egy szupertitkos küldetésre - persze csak fű alatt, nehogy valaki is megsejtse. A kötet első oldalain már javában zajlik az akció, és Wade máris egy felhőkarcoló emeleti ablakából zuhan ki egy cuki kiskutyával. Csakhogy, mint az hamarosan kiderül, a kiskutya valójában nem az, aminek látszik, hanem egy hatalmas szörnyeteg. Deadpoolnak ki kell derítenie, ki a felelős a kutyusoknak álcázott szörnyek elterjesztéséért, és közben minden útjába eső, szörny-identitású ebet hidegre tenni. Ahogy telik az idő, bejön a képbe még egy dögös csaj, egy robot kormányügynök, néhány pszichopata, meg pár szuperhős cameo, az ügy egyre kacifántosabb, a helyszínek pedig egyre véresebbek lesznek.

Szegény MCU-nak elég döcögősen megy mostanság. Ugye papíron 2019. júniusában jelent meg a Pókember - Idegenben, ami az MCU 3. fázisának zárófilmje volt, amolyan epilógus a grandiózus Végjáték után. Azóta nem jelent meg Marvel film, hiszen a vírushelyzett miatt szerencsétlen Fekete Özveggyel már egy éve tili-toliznak (habár, úgy néz ki, azt júliusban végre tényleg láthatjuk, ha törik, ha szakad), így hát a vadonatúj MCU-sorozatokra szakadt a felelősség, hogy beröffentsék a 4. fázist. Ha ez nem lett volna elég, még ott is volt egy kis kavar, hiszen eredetileg a Falcon and the Winter Soldier lett volna az első sztori, de a karanténforgatások miatt végül a bejegyzés tárgya, a WandaVision lett a befutó. Nem mintha panaszkodnék, sőt, őszintén szólva, ha hinni lehet a híreknek, hogy a 4. fázisban egyre jobban előtérbe kerül a mágia, a multiverzum és az egyéb, kissé elvontabb témák, akkor keresve sem találhattak volna jobb alanyt ennek felvezetésére.

Wanda Maximoff és férje, Vízió békésen éldegélnek Westview városában, ahol az utcák és emberek fekete-fehérek, az egysoros poénokon láthatatlan közönség kacag, és idillibb már nem is lehetne a helyzet. Ahogy telik az idő, a nyugodt hétköznapokba egyre több furcsaság tolakodik be, valaki rádión próbál kapcsolatba lépni Wandával, különös idegenek jelennek meg a városban, Wanda egyik pillanatról a másikra terhes lesz, majd ikreket szül, és valahogy az egész helyzetet körbelengi az érzés, hogy valami nem stimmel. Eközben kiderül, hogy Westview városát egy ismeretlen pajzs veszi körül, minden, ami bent történik, csak káprázat, és a SWORD ügynökség (a SHIELD kvázi utódja a Hidrás balhé után) próbálja kideríteni, ki börtönözte be Wandát ebbe az álomvilágba - már ha nem ő tette magával.

Bár még el sem készült végig, a Trónok harca már így is több könyves spin-offot tudhat magáénak, például a Targaryan házról szóló Tűz és vér című kötetet, vagy a bejegyzés tárgyát, a Dunk nevű kóbor lovagról, és Egg nevű fegyverhordozójáról szóló kisregény-gyűjteményt. Egy ideje már a polcomon pihen A Hét Királyság lovagja, tudat alatt alighanem arra vártam, hogy egyszer majdcsak kijön a Trónok harca hatodik kötete, és előtte majd hangulatkeltőnek jó lesz. Csakhogy a The Winds of Winter még mindig sehol - és a jelek szerint még pár évig nem is lesz -, nekem meg valamiért megjött a kedvem, hogy vérben és sárban dagonyázó lovagokról olvassak. A könyv ki is elégítette ezen vágyaimat, meg nem is.

A Hét Királyság lovagja Dunk és Egg története, a kicsit együgyű, de jó szívű és jót akaró kóbor lovagé, és a mellé szegődő kopasz, Egg névre hallgató fegyverhordozó fiúé, akinek igencsak felvágták a nyelvét, és sokszor előbb beszél, csak utána gondolkozik. A kötet három novellát tartalmaz, amelyben egymástól teljesen elkülönülő történetekben ismerhetjük meg Dunk és Egg találkozását, valamint két későbbi kalandját. A novellák nagyjából 100 évvel a Trónok harca történései előtt játszódnak, így a Hét Királyság trónján még javában a Targaryanek ülnek, Westeros pedig tele van egymás ellen ármánykodó házakkal és megrendezésre váró lovagi tornákkal. Persze mindenkinek van valami sötét titka és egy bosszúra szomjazó ellenlábasa, úgyhogy csak idő kérdése, mikor robbannak ki kisebb-nagyobb csaták és párbajok.

Teljesen véletlen bukkantam erre a filmre, eddig valahogy teljesen elkerült, még a híre is. Talán egy kritikát vagy cikket olvastam róla, már nem emlékszem pontosan, viszont az biztos, hogy a főszereplő rémség egy távoli, homályos képén akadt meg a szemem. Valahogy annyira groteszk és furcsa volt, hogy rögtön eldöntöttem: nekem ezt látnom kell mozgásban is.

A nyolc éves, autista Oliver nem tud beszélni, okostelefonján lévő, direkt erre a célra kifejlesztett alkalmazás segítségével kommunikál a külvilággal. Az iskolában folyton csúfolják, a szülei pedig egyre többet vitatkoznak, így aztán nem csoda, hogy Oliver egyre többször merül el saját, magányos világában. Amikor a kisfiú mobilja a szemétkedő iskolatársai miatt elveszik, a parkolóőrként dolgozó apja hazavisz egy tabletet a talált holmik közül. Egy idő után a tableten egy különös mesekönyv  jelenik meg a barátokra vágyó szörnyről, Larryről, aki lassan de biztosan kezd valóságos alakot ölteni, és arra készül, hogy visszavigye új barátját a saját világába.

A semmiből bukkant fel a hetekben a Post Mortem című magyar(!) horrorfilm előzetese. Normál esetben csak legyintenék, de mostanában egész jól magyar mozik készülnek, és hát a trailer is meglepően jól sikerült. Kellően hátborzongató ahhoz, hogy várjam, mikor mehetek el rá. A bemutató előre láthatóan 2021-ben lesz, hacsak a COVID bele nem szól.

2013-ban berobbant és azonnal az eladási listák élére ugrott az addig ismeretlen szerző, Robert Galbraith Kakukkszó című könyve. Nem sokáig tartott, míg valaki rájött, hogy Galbraith nem más csupán, mint egy álnév, egészen pontosan J.K. Rowling álneve, amivel új, szigorúan felnőtteknek íródó krimisorozatát szerette volna elkülöníteni a Harry Potter szériától. Ez aztán még inkább megdobta az eladásokat, és sorra jöttek a mogorvának tűnő magánnyomozó, Cormoran Strike, és talpraesett titkárnőjének, Robin Ellacott kalandjait taglaló kötetek. A kezdeti kötetek színvonala kiemelkedően magas volt, így, habár később valamennyit esett, a későbbi regényekre sem lehet panaszunk. Magyarul legutoljára a Halálos fehér című negyedik kötet jelent meg (angolul azóta kijött az ötödik is, és habár a magyar megjelenést biztosra vehetjük, egyelőre nincs hír felőle), amit a hétvégén végre sikerült kivégeznem.

Egy év telt el a shacklewelli hasfelmetsző elfogása óta. Robin hozzáment Matthew-hoz, Strike tovább fejlesztette az irodát, és a visszatérő Robin mellett már két újabb alkalmazottja is van. Az üzlet a sorozatgyilkos leleplezésével járó hírverésnek köszönhetően robog, és habár még mindig szinte egyik napról a másikra élnek, már megtehetik, hogy megválogatják az ügyfeleiket. Egy nap egy zavart fiú, Billy ront be Strike-hoz, és arról hadovál, hogy gyerekkorában tanúja volt egy gyilkosságnak. Mielőtt többet elárulhatna, a rendőröktől megijedve elszalad, de az ügy felkelti Strike érdeklődését. Alig kezd el nyomozni a maga szakállára, kapcsolatba lép vele egy parlamenti képviselő, és felbéreli, hogy nézzen utána Billy bátyjának, aki zsarolással próbál pénzt kifacsarni tőle. Robin és Strike hamarosan az arisztokrácia titkokkal, álruhákkal és hazugságokkal teli világában találják magukat, és a zsarolási ügybe hamarosan belerondít egy halott is.

Rég nem ülte meg film annyira a gyomromat, mint a Jó éjt, anyu! Már jó ideje terveztem a megtekintést, pár évvel ez előtt figyeltem fel ennek az osztrák mozinak a trailerére, ami egy rejtélyes, fordulatos, talán még természetfelettivel is operáló thrillert sejtetett. Múlt héten végre eljutottam odáig, hogy megnézzem, és habár nem pont azt kaptam, amit vártam, panaszkodni sem volt okom, mégis percekig döbbenten és zavarodottan néztem a legördülő stáblistát.

Lukas és Elias egy ausztriai tévésztár ikerfiai, akik egy világ elől meglehetősen elzárt házban élik a vidéki gyerekek életét - a közeli erdőben játszanak, felfedezik a szántóföldeket, egy közeli tóban fürdenek. Anyjuk egy nap az egész arcát eltakaró kötésekkel érkezik vissza a plasztikai sebésztől, és habár először úgy néz ki, semmi sem változott, a két gyereknek gyanús lesz az asszony egyre távolságtartóbb viselkedése. Úgy gondolják, a kötések alatt nem is az igazi anyjuk rejtőzik, így aztán nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék az igazat.

Mikor pár éve bejelentették, hogy J.J. Abrams tévésorozatot készít, ami Stephen King Castle Rock nevű, kitalált maine-i városában játszódik, a rajongók úgy várták, akár a messiást. Bár már akkor is titkolóztak a koncepcióval (nem is Abrams lenne), annyi biztos volt, hogy évados antológia lesz, tehát minden évben új történetet kapunk, melyeket a kisváros és lakói kötnek össze. Aztán az első évad jött, és... felemás sikert aratott. A Stephen King hangulatot nagyon eltalálták, a történet kellően titokzatos volt, a megvalósítás pedig príma. Egyetlen gond volt vele: a befejezést kissé túlcsavarták, így nagyon nehéz volt követni, mi is történik a képernyőn, és nem is igazán magyaráztak meg benne semmit. De pont ez a szép az évados antológiákban - új év, új esély.

A második évad sztorija kiterjeszti kicsit a térképet, így bekerül a képbe a Castle Rock szomszédságában fekvő Jerusalem's Lot is. Stephen King rajongóinak ismerős lehet a hely, itt játszódik a vámpírokkal operáló Borzalmak városa. Ide érkezik meg Annie Wilkes, lányával az oldalán, és rögtön a határon baleseteznek egyet a kocsijukkal. A javítás idejére kénytelenek megszállni Ace Merrill fogadójában, és Annie nővéri állást vállal a helyi kórházban, de csak hogy hozzájuthasson a gyógyszereihez, amit szörnyű látomásai ellen szed. Ace apja, a rákos Merrill papa halála előtt szeretné kibékíteni vér szerinti fiait két szomáliából fogadott gyermekével, ám az ellentétek egyre fokozódnak, és ez a városra is kihatással van. Egy este Annie lánya, Joy látja, amint Ace molotov koktélokat készít, hogy felgyújtsa fogadott húga házát, ezért másnap a férfi beállít hozzájuk. Annie egyedül van otthon, és Ace fenyegetőzése csak ront a tévképzetein, ezért végez a férfival.

Korábban már láttam részleteket ebből a játékból, és a folytatásaiból, és már akkor lenyűgözött, hogy mennyire tágas a világa, tele fantasztikus bolygókkal, lényekkel, történetekkel és történelemmel. Manapság annyira már nem olyan nagy szó, de akkoriban nem sok játék mondhatta el magáról, hogy a cselekedeteidtől függően alakul benne a szereplők sorsa, más lesz a történet kimenetele. Persze nem kell nagy, elágazó sztori-fát elképzelni tucatnyi befejezéssel, de tény, hogy az ME játékoknak nagy szerepe volt az ilyen típusú játékok térhódításában. A most taglalt első részben persze még ez a megvalósítás is gyerekcipőben járt, így csupán négy-öt nagyobb döntési pont van, amik többsége magát a fősztorit nem befolyásolják, ám mivel a mentések tovább vihetők a folytatásokban, előfordulhat, hogy egyik-másik kisebb döntés a későbbiekben sorsfordítóvá is válhat.

A Mass Effect világában a galaxis minden faja egy mostanra kihalt faj, a protiánok technológiáját használva jutott egyre feljebb a fejlettségi létrán. Az emberiség az egyik legújabb nép, aki csatlakozhatott a civilizált fajok sorába. A játék főszereplője Shepard parancsnok, a Szövetség katonája, akit hajójával az Eden Prime nevű emberi kolóniára vezényelnek, mikor a telepeseket megtámadja a geth néven ismert szintetikus faj. A bevetés során kiderül, hogy a gethek egy frissen kiföldelt protián leletre hajtanak. A küldetés sikerrel jár, azonban egy baleset során a lelet különös képeket ültet Shepard fejébe. Mikor kiderül, hogy a getheket egy renegát Fantom vezeti, a Galaktikus Tanács titkos, törvények felett álló kommandójának tagja, a Tanács Shepardot is beveszi a Fantomok közé - elsőként az emberiség történetében. Első feladaként azt kapja, kutassa fel és állítsa meg a szakadár Sarent. Shepard profi csapatot gyűjt maga köré, ám ahogy egyre többet tudnak meg Saren és a gethek kapcsolatáról, rájönnek, hogy valami sokkal hatalmasabb és veszélyesebb áll a történtek hátterében.

Ezt a könyvet tűkön ülve vártam, mióta megtudtam, hogy kijön egy regényként íródott előzmény az Insomniac Games Marvel's Spider-Man című Playstation játékához. A játékot imádtam, hosszú heteket töltöttem New York felhőkarcolói között hálóhintázva, hogy megoldjam az Ördög Lehelete és a titokzatos Mr. Negatív rejtélyét. Épp ezért a léc magasan volt, és az előzményregénynek nem teljesen sikerült ezt megugrania.

Peter Parker immáron hét éve tesz rendet Pókemberként New York városában. Egyszer már úgy tűnt, sikerült megszabadulnia a Vezér néven is ismert Wilson Fisktől, de a férfi ismét feltűnt a színen, ráadásul a nép embere, a szegények megsegítője szerepében tetszeleg. Egy este Pókember egy elhagyatottnak tűnő építkezésen különös, új ellenfélbe botlik, aki ugyanolyan erőkkel bír, mint ő maga, ráadásul nem sokkal később ez az ismeretlen Pókember-ruhában végez egy piti bűnözővel. Yuri Watanabe hadnagynak azonban feltűnnek bizonyos eltérések a gyilkos jelmezén, így szövetségre lép az igazi Pókemberrel, hogy együtt juttassák rács mögé a Vezért, akinek a jelek szerint valami köze van a másolathoz.