2020. március 03. 07:29 - Tipca

Mass Effect

az epikus világmegmentés első fejezete

Korábban már láttam részleteket ebből a játékból, és a folytatásaiból, és már akkor lenyűgözött, hogy mennyire tágas a világa, tele fantasztikus bolygókkal, lényekkel, történetekkel és történelemmel. Manapság annyira már nem olyan nagy szó, de akkoriban nem sok játék mondhatta el magáról, hogy a cselekedeteidtől függően alakul benne a szereplők sorsa, más lesz a történet kimenetele. Persze nem kell nagy, elágazó sztori-fát elképzelni tucatnyi befejezéssel, de tény, hogy az ME játékoknak nagy szerepe volt az ilyen típusú játékok térhódításában. A most taglalt első részben persze még ez a megvalósítás is gyerekcipőben járt, így csupán négy-öt nagyobb döntési pont van, amik többsége magát a fősztorit nem befolyásolják, ám mivel a mentések tovább vihetők a folytatásokban, előfordulhat, hogy egyik-másik kisebb döntés a későbbiekben sorsfordítóvá is válhat.

masseffect_cover.jpg

A Mass Effect világában a galaxis minden faja egy mostanra kihalt faj, a protiánok technológiáját használva jutott egyre feljebb a fejlettségi létrán. Az emberiség az egyik legújabb nép, aki csatlakozhatott a civilizált fajok sorába. A játék főszereplője Shepard parancsnok, a Szövetség katonája, akit hajójával az Eden Prime nevű emberi kolóniára vezényelnek, mikor a telepeseket megtámadja a geth néven ismert szintetikus faj. A bevetés során kiderül, hogy a gethek egy frissen kiföldelt protián leletre hajtanak. A küldetés sikerrel jár, azonban egy baleset során a lelet különös képeket ültet Shepard fejébe. Mikor kiderül, hogy a getheket egy renegát Fantom vezeti, a Galaktikus Tanács titkos, törvények felett álló kommandójának tagja, a Tanács Shepardot is beveszi a Fantomok közé - elsőként az emberiség történetében. Első feladaként azt kapja, kutassa fel és állítsa meg a szakadár Sarent. Shepard profi csapatot gyűjt maga köré, ám ahogy egyre többet tudnak meg Saren és a gethek kapcsolatáról, rájönnek, hogy valami sokkal hatalmasabb és veszélyesebb áll a történtek hátterében.

masseffect_team.jpg

A sztori váza sablonosnak tűnik, és valójában talán tényleg az is, azonban játék közben ez nem tűnik fel. A világ, amit a készítők teremtettek, olyan hatalmas és élő, hogy fel sem tűnik, már ezerszer láttuk ezeket a konfliktusokat - illetve, ha fel is tűnik, nem fontos, mert az összkép így is rendkívül élvezetes. A galaxisban minden fajnak megvan a maga helye és szerepe. Csakhamar tudni fogjuk, hogy egy-egy újabb karakter esetén nagyjából mire számíthatunk, megismerjük a fajok kultúráját és történelmét, mindezt nagyon aprólékosan kidolgozva. Ugyanez vonatkozik a bolygókra is. A játékmenet során rengeteg csillagrendszerbe ellátogatunk, és nagyon sok bolygót szkennelünk végig nyersanyagokért és egyéb jelekért. Minden planétának van egy hosszabb-rövidebb leírása száraz tényekkel és egyedi érdekességekkel egyaránt.

masseffect_saren.jpg

A játék nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megismerd hajód, a Normandia legénységét. Sokat kell velük beszélgetni, megtárgyalni a történteket, amelyhez minden karakternek lesz valami megjegyzése, ami alapján jobban megismerheted őt. Egyes karakterek személyes küldetést is adnak, és ha segítesz megoldani nekik egy saját problémájukat, hűségesebbek lesznek hozzád, ami esetenként bónusz képességeket is feloldhat. Bár tény, hogy ebben a részben még ez is mintha csak próbaként lenne benne, itt csupán két társunk fog külön útra küldeni. Ettől függetlenül érdemes mindenkit alaposabban megismerni, mert a Mass Effect pont erről szól: egy csapat összeállításáról, akik aztán tűzön-vízen át bárhová követnek, közben pedig, csak úgy, mellékesen, megmentitek a galaxist is. Minden küldetésre két főt vihetsz, így érdemes minél jobban felfeljleszteni minden csapattársat.

masseffect_normandy.jpg

Ha hibát kéne találnunk ebben az első részben, az mindenképpen az ismétlődő helyszín lenne. Mármint nem ugyanazt a bázist és űrállomást látogatjuk meg újra és újra, hanem mindegyik helyszín ugyanúgy néz ki. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy ez egy 2003-as, viszonylag nyílt világú játék, így szükség volt a helyek és modellek lebutítására és újra felhasználására, hogy beleférjenek az akkori szűkösebb keretek közé. Tehát ez a hiba valójában nem hiba, csak bármennyire is igyekeznek máshogy berendezni a helyszíneket, dobozokkal, válaszfalakkal labirintusokat kialakítani, egy idő után azért viccesen bosszantó, hogy bármerre járunk az univerzumban, pontosan tudjuk, hogy melyik szobában mit fogunk találni. Másik bosszantó megoldás a mékó. A játék során több bolygóra is le kell szállnunk, ahol ki kell takarítanunk bázisokat, megvizsgálni lezuhant szondákat, meg ilyenek. A felszínen egy mékó nevű autóval furikázhatunk, amit a Mass Effect rajongók egyöntetű véleménye szerint is borzalmas irányítani. Elég egyetlen kavics, és már egész másmerre mész, mint addig, márpedig a legtöbb planéta nem kavicsokkal, hanem hatalmas hegyláncokkal van tele. A kocsi egyébként elég szívós, ráadásul szinte a függőleges falon is elmegy, de az irányítás szörnyű. Nem véletlen, hogy a folytatásokból már kivették, vagy csak módjával használták.

Összegezve a Mass Effect az a klasszikus sci-fi játék, amit a műfaj rajongóinak mindenképp érdemes kipróbálnia. Korához képest nagyon szép a látványvilága, és habár vannak hiányosságai, a fantasztikus történet és a karakterek bőven kárpótolnak érte.

8/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturabarbar.blog.hu/api/trackback/id/tr6315501160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása