Furcsa a viszonyom a klasszikus krimikkel. Klasszikus krimi alatt itt az Agatha Christie, Sherlock Holmes féle történeteket értem, amikor az olvasó "együtt nyomoz" a detektívvel. Egyrészt szeretem őket, mindig izgalmas találgatni, ki a gyilkos, mi lehetett az indíték, és örömet okoz, ha ráhibázok a tettesre. Másrészt viszont annyira nem izgat, hogy sok ilyen könyvbe belekezdjek, Agatha Christie-től is egyedül a Tíz kicsi négert olvastam, soha egy Poirot vagy Miss Marple könyvet, Sherlock Holmes-t pedig pláne nem. Pedig az ezekből készült filmeket imádom, és ezt a műfajt képviseli a Tőrbe ejtve is, még hozzá nem is rosszul.

Adva van egy krimiíró nagypapa, aki a születésnapján kb. a teljes családdal összeveszik, és másnapra már nincs az élők között. A rendőrök gyorsan lezárják a nyomozást: öngyilkosság - legalábbis minden jel erre mutat. Azonban egy titokzatos, címzés nélküli pénzes boríték formájában megbízás érkezik a híres nyomozó, Benoit Blanc számára, csatolva az író haláláról szóló újságcikket. Blanc nyomozni kezd, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az író nem öngyilkos lett, hanem valaki végzett vele.

A film lassan indul, ezt be kell ismerni. Az elején megismerjük a főbb szereplőket (márpedig van belőlük bőven), és ez időbe telik. Szerencsére a mozi műfaja krimi-vígjáték, így addig is vicces beszólásokkal és jelenetekkel szórakoztatják a nézőt, amíg túl nem vagyunk a kötelező körökön. Ráadásul a film negyedénél nagyon úgy néz ki, hogy inkább egy Columbo epizód lesz az egészből, mikor látszólag megmutatják, hogyan is halt meg Harlan Thrombey, és már-már elhiteti a nézővel, hogy a továbbiakban azt fogja látni, amint a gyilkos és a nyomozó kerülgetik egymást. Ekkor viszont beindulnak a csavarok, szinte percről percre új infó derül ki, ami újból és újból más megvilágításba helyezi a történetet. A film tele van elejtett félmondatokkal és elharapott szavakkal, amiknek később vagy jelentősége lesz, vagy red herringként egész végig félrevezetnek, hogy aztán egy újabb csavarral értelmet nyerjenek, csak nem úgy, ahogy először gondoltuk.

A szereplők fantasztikusak, a rossz emlékű Az utolsó Jediket író és rendező igazán kitett magáért (a Tőrbe ejtve forgatókönyvéért is ő volt a felelős, és ő is rendezett), a karakterek élnek és a kiváló színészgárda többsége csak úgy lubickol a szerepében. Mind közül Jamie Lee Curtis és Chris Evans a legkiemelkedőbb, ők szinte teljesen magukévá tették a szerepüket, szinte sugárzott a vászonról, hogy a felvételek minden percét élvezték. Annak ellenére, hogy az események a jelenben játszódnak, van bennük valami múltszázadi, mintha egy 40-es, 50-es évekbeli Poirot történetet néznénk, ahogy elkülönül a munkásosztály és a fennhordott orral járó arisztokrácia. A színészek pedig élvezettel hozzák ezeket a felfuvalkodott, néha szerethető, ám legtöbbször igencsak gyökér karaktereket.

Összességében a filmet abszolút ajánlom mindenkinek, akit kicsit is mozgat a krimi műfaja, bár szerintem csak a vígjáték mivolta miatt is érdemes megnézni. Mióta moziban van a film, már jött is a hír, hogy berendelték a "folytatást", legalábbis olyan értelemben, hogy kapunk újabb Benoit Blanc filmet, aminek én kifejezetten örülök. Ha a színvonal marad, vagy legalábbis nem esik nagyot, biztos az is nagy élmény lesz.

9/10