Az utóbbi időben egyszerre áldom és átkozom a Kingpin Kiadót, amiért visszacsábított a képregények világához. Áldom, mert kb. 3-4 éve, mikor úgy döntöttem, megveszem a kiadványait, újra felidézte bennem egy gyerekkori rajongásomat a képregények iránt, amit annak idején anyagi okok miatt fel kellett adnom. És átkozom - persze csak egy kicsit -, mert azóta nincs megállás, és néha már magam is elszörnyülködöm, hogy mennyit költök erre a műfajra. Persze, nem panaszkodom, manapság szerencsére a magyar közönség is el van árasztva jobbnál jobb kiadványokkal, csak pont ez az áradás az, ami miatt például nem mindig, pontosabban szinte sosincs idő azonnal elolvasni az aktuális megjelenéseket, főleg, ha az ember még könyveket is rendszeresen olvas, meg azért filmeket, sorozatokat sem ártana nézni.

Emellett én egy amolyan különleges állatfajta vagyok (főleg az utóbbi időkben), hogy nem szeretem darabonként olvasni/nézni a sztorikat. Ahogy például egy sorozat esetében is általában megvárom a teljes évadot, és inkább egyben darálok, képregénysorozatoknál is be szoktam várni, amíg befejeződik egy nagyobb, összefüggő történet, és egyszerre olvasok el több füzetet. Emiatt lehetséges az is, hogy a Kingpin Kiadó egyik alapsorába, a Peter Parker Pókemberbe sem kezdtem eddig bele. Úgy voltam vele, hogy megvárom vele az idén tavasszal véget érő, három éve tartó Klónsztori befejezését, és csak azután kezdek bele a korábbi számokba is.

A PPP a Kingpin egyik különleges, kizárólag gyűjtőknek fenntartott, kis példányszámban megjelenő sorozata, ebből adódóan kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak a kiadótól rendelhető. Céljául azt tűzték ki, hogy kielégítsa azon magyar képregényolvasók igényét, akik még gyerekként, a '90-es években szerették meg Pókembert, az akkori magyar kiadás oldalain. A PPP ebből a korszakból válogat, kitöltve az eredeti sor hézagait, megmutatva olyan számokat és történeteket amik jogi és egyéb megfontolások miatt annak idején nem jelenhettek meg. És milyen jól teszik! Hihetetlenül jó érzés elmerülni az akkori Pókember képregények stílusában, legyen szó akár a grafikáról, akár a sztorik ívéről, akár a mainál jóval bőbeszédűbb buborékokról. Visszahozta azt az élményt, amit gyerekként megéltem. Főleg, hogy az egyes számok végén mindig belehelyezik a régi sorba az eredeti, amerikai megjelenés alapján, és bemutatják, hogy hogyan nézne ki a szám borítója, ha annak idején jelent volna meg (pl. mint 19 és feledik szám). Emlékeztek még a Kandi lapokra, mikor a borító bal szélén végigfutott egy kis kerítés?

Talán az egyetlen negatívum, amit fel tudnék hozni a kiadvánnyal kapcsolatban pont az, amit már leírtam: hézagokat tölt ki. Nem (vagy csak nagyon ritkán) közöl újra olyan sztorikat, amik egyszer a régi sorozatban már megjelentek, épp emiatt a PPP ugrál kicsit az időben. Az egyik pillanatban még leégett Peter lakása, a másikban épp búcsúbulit tartanak, mert összeköltözik MJ-vel, aztán már az új lakásnak is annyi, mert menet közben kilakoltatták őket és visszamentek May néni házába, amiből idő közben panzió lett. Félreértés ne essék, minden pontosan le van írva lábjegyzetekben vagy összefoglalókban, mikor mi történt a kihagyott számokban, teljességgel követhető a sztori, csak számomra kicsit bosszantó, hogy néha felvillantanak egy-egy kis részletet olyan történetekből, amik nem kerültek bele magába a PPP-be, engem meg esz a fene, hogy de jó lenne azt is elolvasni!

A sor az első számmal rögtön amolyan bele a lecsóba módon kezd. Egy félresikerült lánykérést követően MJ Los Angelesbe költözött, Pókembert pedig megkörnyékezi Felicia Hardy. Az első díszdoboz címe: Pókember és a Fekete Macska.

Bár utálni nem utáltam, soha nem is nagyon rajongtam Fekete Macska karakteréért. Kicsit mindig is Macskanő ripoffnak éreztem (annak ellenére, hogy a DC és a Batman annyira azért nem az én világom), aki azon kívül, hogy folyton flörtöl és bajt kever, sokat nem tesz hozzá a történethez. A régi, Fox Kidsen futó Pókember sorozat volt az első, ahol kicsit sikerült megkedvelnem, de azért nem vittem túlzásba. Ennek ellenére megértem, miért szeretik sokan, még ha szerintem abszolút nem is illik Peter mellé. A doboz hat füzete - ahogy az a doboz címéből, gondolom, egyértelmű - Felicia körül forog, nagyjából azt az időt dolgozza fel, mikor ő és Peter egy párt alkottak. Talán ez a gyűjtemény sikerült a legdarabosabbra, sokszor egy füzeten belül is sokat ugrunk az időben, mivel anno ezekből a sztorikból sok megjelent itthon is. Végre "élőben" is láthattam Jean DeWolff kapitányt, akiről (szégyen, nem szégyen), a Jean DeWolff halála című, szintén Kingpin kötetben hallottam először, és a háttérben megy a csatározás az alvilág irányításáért Oki Doki és a Bagoly között. Nem ez lesz a kedvenc dobozom, de a hangulat határozottan fantasztikus.

A második doboz címe: A 80-as évek. Nem teljesen értem, miért ilyen snassz elnevezése lett a doboznak, mikor lehetett volna például Vészmanó, vagy ilyesmi. Mármint addig oké, hogy ez egy tágabb válogatás (van egy nagyobb ugrás benne, mikor MJ hirtelen már Peter felesége lesz egyszerű barátból), de alapvetően több szám is Vészmanó visszatérésével foglalkozik.

Ahogy az időben, úgy a témákban is kicsit csapongóbb ez a gyűjtemény. Valamilyen szinten lezárja az előző doboz Fekete Macska szálát, kapunk egy vendégszereplő Fáklyát, újra felbukkan a Titkos háborúból ismerős Túlontúli, hogy kalamajkát keverjen New Yorkban, és ott van Vészmanó is, akiről innen tudtam meg, hogy milyen sokan viselték a jelmezét. És, ha már emlegettem Jean DeWolffot, visszatér a gyilkosa (a két doboz között halt meg), Bűnölő, akinek a története különösen tetszett, mert egy új réteget tett hozzá az általam kevésbé ismert gonoszhoz. A hat füzet összességében amúgy tetszett, bár furcsamód egy apróság bosszant bennük a leginkább: miután Túlontúli arannyá változtat egy egész felhőkarcolót berendezésestől, Peter az egyik kukából lenyúl egy arany noteszt, ami időről időre felbukkan a füzetekben, de végül sosem tudtam meg, mi történt vele.

A harmadik adagnyi füzet együttesen a Kozmikus Pókember címet viseli, ami már korábban is nagy izgalommal töltött el, mert eddig még sosem hallottam Pókfej erről a verziójáról, aki a doboz elején is ott virít. Kapunk egy újabb alvilági háborút, ezúttal Fisk, Kalapácsfej és Kaméleon közreműködésével, felbukkan két vérfarkas, és a főgonoszok agyafúrt tervet eszelnek ki a hősök kiiktatására.

Eddig ez a gyűjtemény a kedvencem. Mindenből kapunk egy kicsit, és itt tűnik a legegységesebbnek a sztori is. Az alvilági téma mondjuk pont nem érdekel annyira, de még így is élvezhető volt a vérfarkasoknak és egyéb meglepetésszereplőknek hála. A gonoszok terve, miszerint ellenségeket cserélnek, meglepő párosításokat hozott, így például Pókember Magnetóval és Gravitonnal is összemérte az erejét. Ez utóbbit még sosem láttam korábban képregényben, csak hallottam róla, illetve a SHIELD ügynökei sorozatban szereplő verziójához volt szerencsém. Itt mondjuk volt egy olyan érzésem, hogy ez az ellenségcsere szál nem kizárólag Pókemberre korlátozódott, némelyik megjegyzésből arra lehetett következtetni, hogy több hősnek is kijutott a nekik idegen ellenfelekből, és amit olvashattunk, egy nagyobb szabású Marvel eseménynek csupán egy kis része. Ennek ellenére nem volt hiányérzetem, leszámítva a feloldását, amiről csak egy félmondatban tesznek említést. Peter új erői is izgalmas fordulatot hoztak, és - miért is ne - ismét egy kísérletnek köszönhette őket. Több szám is az újdonságok megismerésével és feldolgozásával telt, de nem csömör módon, hanem szépen elosztva, úgyhogy szerencsére nem ment át túlzott moralizálásba az egész, és jutott hely az akcióra is.

Eddig nagyon élvezem a Peter Parker Pókember sorozatot, visszarepített gyerekkoromba, és persze még nincs megállás, hamarosan folytatom a sort a következő dobozokkal. Ha valakinek megtetszettek a képregények, az alábbi honlapon egy részük még beszerezhető, és néha vannak újranyomások is: