Ó, igen! Nem sok, de mégiscsak az első mozgóképes anyag a Stranger Things 4. évadából. Messze még az a 2021.
Ó, igen! Nem sok, de mégiscsak az első mozgóképes anyag a Stranger Things 4. évadából. Messze még az a 2021.
Nyolc epizód. Ennyi csupán a legelső Star Wars sorozat első évadja, és ez egyszerre sok és kevés neki. Sok, mert ha néhány felesleges sallangot és mellékszálat kivágunk, a főszál története simán elfért volna egy hosszabb mozifilmben, és milyen film lett volna az, te jó ég! És kevés, mert habár ebben a 8 részben is vannak filler részek, ennek ellenére a teljes évad olyan volt, mintha csak egy hosszabb sorozat pilot epizódját láttuk volna. Ezen nem segített az sem, hogy az első epizódok alig érték el a fél órás hosszt. Mindenesetre a minőségre nem lehet panasz, a látvány elsőrangú, és Star Warshoz illő, a történet pedig épp kezd beindulni, szóval alig várom a még idén érkező második évadot.
A titokzatos, mandalór páncélt viselő fejvadász, a csak Mandónak nevezett férfi kalandjait követhetjük, aki a jók között is a legjobb. Ha piszkos ügyed van, hozzá kell fordulnod, persze csak ha nem túlságosan piszkos, mivel Mandónak megvan a saját erkölcsi rendszere. Egy nap felkérést kap egy a bukott Birodalomnak hű gazfickótól: el kell hoznia egy célszemélyt egy bolygóról, lehetőleg élve. A helyszínen Mando meglepve látja, hogy a célszemély valójában egy gyermek, aki az egykori Jedi mester, Yoda fajába tartozik - ezt persze csak mi tudjuk. Mando leadja a zsákmányt, ám aztán győz a jobbik énje, és visszalopja a gyereket, csakhogy ezzel sikerül magára haragítani mindenkit. A Birodalom maradványa és a fejvadászok céhe is vadászni kezd rá és a kölyökre, aki idővel különös képességeket kezd mutatni.
Egy ideje amolyan lassú lefolyású Stephen King filmmaratont tartok. A fejembe vettem, hogy minden hivatalos King-adaptációt megnézek, kortól és minőségtől függetlenül. Nem sietek vele, ez időnként havonta, kéthavonta egy-két filmet jelent, de előbb vagy utóbb mindre szeretnék sort keríteni. Nagyjából bemutatási sorrendben haladok, s bár vannak kisebb-nagyobb kilengések, eddig ezt tartom is. Így került terítékre nemrég a Christine című regény adaptációja, ami ugyebár egy gyilkos autóról szól, és az alapötlet abszurdsága ellenére egy igazán remek könyv, és az adaptációk közül is a jobbak közé tartozik.
Arnie Cunningham a szokványos kocka srác, akit mindenki csesztet, nőügyei nem léteznek, és a suli aktuális menő focistáján, Dennisen kívül nincs egy barátja sem. Az iskolaév első, megaláztatásokkal teli napját követően Arnie szeme megakad egy eladó roncsautón, és habár tudja, hogy a szülei nem helyeselnék, megvásárolja a kocsit, amit/akit az előző tulaj bátyja Christine-nek nevez. Ahogy elkezdődik Christine felújítása, Arnie is gyökeresen megváltozik: hirtelen tele lesz önbizalommal, felszedi az iskola legújabb diákját, a gyönyörű Leigh-t és mindenhova az alaposan kikupált autóval jár. Aztán az önbizalom lassan agresszióba és gonoszságba vált, és a kisvárosban hullani kezdenek az emberek, konkrétan azok, akik valaha keresztbe tettek Arnie-nak. Ráadásul a halálesetek helyszínén szinte kivétel nélkül egy Christine-hez hasonló autót láttak. Dennis és Leigh nyomozni kezd, és lassan meggyőződésükké válik, hogy az autó már Arnie előtt is számtalan halálesetért felelős volt.
Bár a pontos dátum egyelőre még ismeretlen, vélhetőleg 1-2 éven belül megjelenik a kultstátusznak örvendő Beyond Good and Evil folytatása/előzménye. A régóta várt bejelentés 15 évvel az első rész megjelenése után, 2018-ban történt, azóta két előzetes jött ki a készülő játéknak. Az alábbi videóban mindkét előzetes egybegyúrva szerepel.
Ha valaki megkérdezi, mi a kedvenc számítógépes játékom, nagy eséllyel a Beyond Good and Evil című Ubisoft játék lesz az első gondolatom. A 2003-ban megjelent sci-fi kalandjátékhoz először egyetem alatt volt szerencsém, és szerelem volt első látásra. A rajzfilmes megvalósítás, a fantasztikus zene, az izgalmas, fordulatos történet mind hozzájárult ahhoz, hogy tökéletes legyen a játékélmény. Sajnos nagyjából ugyanakkor érkezett a boltokba, mikor a Prince of Persia: The Sands of Time is, és a Ubi inkább annak a reklámozásával foglalkozott, aminek meg is lett a böjtje: a játék hatalmasat zakózott a kasszáknál, ezzel ki is vonva a forgalomból az eredetileg trilógiának tervezett sztori folytatását. Igaz, a kritikusok imádták, csakúgy mint azok a játékosok, akik megvásárolták, de sajnos ez utóbbiak nem voltak elegen, hogy nyereséges legyen a kiadvány. Később kult státuszba emelkedett ugyan a BGE, de addigra már lelőtték a folytatást, és nem is került ismét terítékre, csak jóval később - de erről majd lejjebb.
A játék a Hillys nevű bolygón játszódik, ahol emberek és ember-állat hibrid lények békében éltek, míg egy nap meg nem jelent egy új, hódító faj, a DomZ. A bolygón egyre több ember tűnik el, és ezt a semmiből felbukkant militarista szervezet, az Alpha Sections sem tudja teljesen megakadályozni, bár a jelek szerint mindent megtesz ennek érdekében. A fotóriporterként dolgozó Jade és "bácsikája", a félig ember, félig disznó Pey'j egy kis szigeten éldegél, egy világítótoronyban, ahol a háború során elárvult gyermekeknek is szállást nyújtanak. Egy nap Jade-et felkeresi a titokzatos lázadó szervezet, az Iris egyik embere, és azt állítja: az Alpha Sections nem az, aminek mondja magát, sőt, titokban összejátszik a DomZ-zal, és közreműködik az emberek elrablásában is. Jade és a kezdetben kicsit vonakodó Pey'j nyomozni kezd, és egyre nagyobb összeesküvésekre bukkannak, melyben az emberrablások csak egy gonosz terv első lépcsőfokát képviselik.
Nick Cutter Mélység című regénye egy ideje már a polcomon hever, és már a beszerzése előtt is sokáig szemeztem ezzel a könyvvel. A fülszöveg nagyon bejött, volt benne valami ellenállhatatlanul ZS-kategóriás, de mégis csábító - nálam ez egyébként sem meglepő, imádom a "gagyi" horrorokat. A borító erre még rá is tesz egy lapáttal, ezerszer látott "tenyér az ablaküvegen" sablont durrogtatja, már csak a "Not Penny's boat" felirat hiányzik róla. Szóval, a jelek biztatóak voltak, de eddig nem sikerült rávennem magam az olvasásra, mindig találtam valami jobbat, valami mást, amit akkor és ott szívesebben olvastam volna. Aztán két hete végre rászántam magam. Horrort akartam, de most valami másra vágytam, nem Kingre, így aztán a Mélysége lett a kiválasztott. Az eddig ismeretlen író könyve jött, látott és győzött, per pillanat épp a másik két megjelent regényére vadászom, azt hiszem, Cutter is felkerült Stephen King, Joe Hill és Michael Crichton közé a kedvenc írók képzeletbeli listájára. A Mélységet tulajdonképpen úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy a Gömb, A dolog és a Halálhajó (az Event Horizon féle, nem az óceánjárós) szerelemgyereke, némi Lovecraftos beütéssel. Más kritikák még Clive Barker munkásságához is hasonlítják, de én nem fedeztem fel erre utaló jeleket - szerencsére, ugyanis jómagam valamiért nem szeretem Barker műveit.
A világot súlyos járvány sújtja, melyet nemes egyszerűséggel csak úgy neveznek: a Kór, vagy a Betegség. Tulajdonképpen egy végletekig felturbózott Alzheimerről van szó, a beteg először elfelejt mindenféle dolgokat, míg végül a teste egyszerűen elfelejt működni, a szervei leállnak és a páciens meghal. Már ez is egy érdekes sztori alappillére lehetne, de Cutternél ez csak red herring, egy csali, hogy a szereplőket oda juttassa, ahova: a Mariana-árok mélyére, tizenegy kilométerrel a tengerszint alá, ahol egy különös anyagot fedeznek fel, az ambróziát, ami nem csak a Kórt gyógyíthatja, de a jelek szerint ez lehet az örök fiatalság forrása. Három tudóst küldenek le egy tenger alatti bázisra, hogy tanulmányozzák az anyagot, ám hamarosan megszakad velük minden kapcsolat, az egyikük pedig elképzelhetetlen sebektől eltorzítva, holtan bukkan fel a víz alól a bázis mentő-tengerealattjáróján. A maradék két lent levő tudós egyikétől, Clayton Nelsontól különös üzenet érkezik, melyben az öccsét, Luke-ot követeli. Az állatorvos Luke, habár már évek óta nem látta a bátyját, és egyébként sincsenek túl jó kapcsolatban, a kormány felkérésére a helyszínre utazik, és a katona Alice társaságában alászáll a pokolba - szó szerint. A tengeralatti bázison ugyanis olyan erő szabadult el, amely ép ésszel fel sem fogható. Luke és Alice egyre-másra elviselhetetlen borzalmakba botlanak, és versenyt futnak az idővel, hogy még az előtt kijussanak a felszínre, mielőtt teljesen megbomlana az elméjük.