A Netflixen szinkronosan is fellelhető Csörgőkígyó című "horror" tulajdonképpen a "van-e jogunk ölni azért, hogy egy szerettünk élhessen" morális kérdés köré épül, és sajnos meg is látszik rajta, hogy nincs sok puskapor, mivel az egyébként sem túl hosszú másfél órás film is legalább 20-30 perccel hosszabb, mint amit a téma - és a megvalósítás - indokolna.

Az egyedülálló Katrina kislányával a sivatagon keresztül utaznak a nagymamához. Természetesen elmegy a térerő, és rá pár percre a kocsi defektet kap. Amíg Katrina kereket cserél, lánya, Clara elkóborol, és megmarja egy csörgőkígyó. Az idő szorít, Katrina jobb híján egy közelben álló lakókocsihoz viszi a kislányt, aminek a különös lakója biztosítja, hogy vigyáz rá, amíg Katrina végez a kerékcserével. Mikor azonban az megvan, és a nő visszamegy a lakóautóhoz, az Clarát leszámítva teljesen üres, és látszólag a lány is jól van, lábáról eltűnt a kígyóharapás. A biztonság kedvéért azért Katrina elviszi a legközelebbi kisváros kórházába, ahol egyszer csak meglátogatja őt egy férfi, és azt mondja, a nő fizesse meg a gyermeke életét: lelket lélekért. Katrinának napnyugtáig van ideje kioltani egy életet, különben a kislánya meghal.

Már egy-két hete kivégeztem a PPP ötödik díszdobozát is, de csak most vettem észre, hogy a poszt elmaradt. Valószínűleg azért, mert az előző parádés évad után az ötöst kicsit gyengébbnek éreztem. Persze itt is történtek dolgok, és végre láthattam a híres "Peter szülei visszatérnek a halálból" szál lezárását is, de összességében annyira nem nyűgözött le ez a hat füzet. Ahogy anno a második doboz címe 80-as évek voltak, úgy az ötödiké csak egyszerűen 90-es évek. Ebből is látszik, hogy a történet most nem olyan egységes, hogy egy címet rá lehessen aggatni, mint az előző években.

A Vészmanóval kezdünk, aki újra gonoszkodni kezd, közben pedig a Démonmanó (a korábban a Vészmanó testét uraló, önálló testet öltő démon) üldözi, aki még Pókember mutáns, torz változatával is összeszűri a levet - ő még a Végtelen Háború idején szabadult rá a világra. Érdekes szál volt, de őszintén szólva Vészmanót mindig is csak a Zöld Manó bénább változatának tekintettem, úgyhogy annyira nem mozgatott meg. Mondjuk a Démonmanó furcsa igazságérzete meglepő volt, a Maximális Vérontás sztoriszál alatt ez valahogy elsikkadt. Ezután Venom következett, hozzá fűződik a már emlegetett Parker-szülő szál is, illetve annak feloldása. Ezt tényleg jó volt olvasni, a történet is fantasztikus volt, meg hát tényleg egy alap történet a Pókemberek történetében - nem is igazán értem, régen miért maradt ki a szórásból. Ezután egy füzetre beugrik Hulk is, aki egy félresikerült Gamma-sugárzás kísérletnek köszönhetően végigzúzza kicsit New Yorkot, majd a szuperfegyverekkel felszerelt zsoldoscsapat, az Ítélőszék kezd vadászni Pókemberre, hogy felelősségre vonják, amiért a Földre hozta Venom szimbiótáját. Van még egy sztori a Keselyűvel, aki egy új szerkentyűnek köszönhetően képes ellopni másik életerejét (ezt a történetet ismertem a FoxKids-es Pókember sorozatból), illetve zárásként Sírkő is felbukkan, aki pedig szeretne a nagyok közé bekerülni, s érdemessége bizonyítékaként azt a feladatot kapja, hogy tegye el láb alól Pókembert.

A Witcher univerzumhoz való kötődésem körülbelül ugyanúgy kezdődött, mint anno a Trónok harcánál. Tudtam a létezéséről, láttam könyvesboltokban a köteteket, de nem igazán izgatott a dolog. Aztán bejött a képbe a Witcher 3 játék, amitől eldobtam az agyam. Úgy összességében szeretem a szerepjátékokat, de nagyon gyorsan elunom magam rajtuk, így igazán felüdülés volt, hogy a lengyel CD Projekt Red stúdió játéka abszolút nem olyan volt, mint a legtöbb hasonló tematikájú játék. A világ mérete (szó szerinti és kulturális értelemben is) hatalmas volt, a küldetések ötletesek és abszolút nem sablonosak, a sztori és karakterek pedig szerethetőek. Már itt motoszkált bennem, hogy bizony el kéne olvasni az alapul szolgáló könyvsorozatot, de akkor még csak ötletszinten. Most viszont jött a Netflix sorozatverziója, ami ugyebár az első könyvnél veszi fel a fonalat, és most már biztos olvasnivaló lesz a későbbiekben a széria - még szerencse, hogy a Gabo Kiadó pont mostanában kezdte újra kiadni a köteteteket. Ugyan az első részhez egyelőre csak a borzalmas poszter-borítós kiadás van (be kéne tiltani az összeset), de a hírek szerint ha végeztek a teljes sorral, az elsőt is újra boltokba küldik, a többihez passzoló külsővel, szóval lesz mit várni.

A Vaják - vagy Witcher, kinek hogy - egy kvázi középkorban játszódó fantasy történet. Valamikor a múltban történt valami kataklizma, ami miatt a világot elárasztották a tündék, vámpírok, szörnyek és mutánsok, és elterjedt a mágia. Több iskolában is mutáns vajákokat képeznek ki, hogy felerősített képességeikkel vegyék fel a harcot a szörnyek ellen, persze jó pénzért cserébe. A köznép lenézi, sőt egyenesen megveti a vajákokat, mutáns korcsoknak tartják őket, mégis rászorulnak néha a segítségükre. Itt kezdődnek a könyvek, és így a sorozat is. Ríviai Geralt a vidéket járja, szörnyeket öl, és próbál túlélni napról napra. Kalandjai közben összetalálkozik a vándor dalnok Kökörcsinnel, aki félhivatalos bárdjává nevezi ki magát, valamint egy boszorkánnyal, Vengerbergi Yenneferrel, akivel pedig furcsa vonzalom köti össze, mely mintha nem lenne teljesen természetes. Eközben a kontinensen dúl a háború, a Nilfgaardi Birodalom egyik országot dúlja fel a másik után. Legújabb áldozatuk Cintra, melynek ifjú hercegnője, Ciri, egy végzetes éjszakán elmenekül a romokban heverő kastélyából, hogy haldokló nagyanyja utolsó szavainak eleget téve megkeresse Geraltot, mivel az asszony szerint a vaják a végzete.